Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)

Történelmi arcélek Vas megyéből - Baloghné Lasics Judit : Péterfy Sándor (1841-1913)

telkedni és szégyenlenivaló azon, hogyha mi, a nemzet napszámosai, a tisztes cégek által nagylelkűen felajánlott százalékot az Eötvösalap javára, s ennek céljaira megszerezzük, de igenis van restelleni és szégyellnivaló dolog azon, hogy az Országos Segély egyletünk, az özvegyeket és árvákat, jelesen tanuló ifjakat, s az éhínséggel küzdő egyetemi fiainkat üres kézzel kénytelen elbocsátani, mivel 30.000 magyarországi tanító és tanár közül csak négyezerben ébredt fel eddigelé a kortársi közérzület...!" Elpanaszolja azt is, hogy a Budapesten létesitett szabadasztalok intézménye is hanyatlásnak indult. Végül ezzel fejezi be levelét: ^mi tőlem tellett, amit jóhiszeműleg a szent szeretet munkájában elvégezhettem Isten segedelmével buzgó kartársaink, pártfogóink közreműködése mellett, megtettem." Lemondása után is figyelemmel kísérte az Eötvös-alap munkáját. 1906-ban azt írja hozzájuk:

23 „Vajha hazánk minden egyes közoktatási munkása követné nemes példátokat. Minden fájdalmamat fölülmúlja az a kínos érzés, melyet az a tudat okoz, hogy nem osztozhatom már a munkában veletek. Csak az vigasztal, hogy annak eredményében mégis tudok még gyönyörködni." Péterfy túlzott szerénysége nyilvánult meg e sorokban. Időt, fáradtságot nem kímélve szervezte az Eötvös-alap ügyeit, egyre több tanítót akart taggá tenni. Tisztában volt azonban azzal is, hogy a tanítók jelentós részének valóban gondot jelentett a csekély éves tagdíj befizetése is. Kortársai tisztelettel néztek fel rá, elhalmozták szeretetükkel. Tudták, hogy vette nyakába a főváros hosszú és rengeteg sok utcáit, és ahol vendéglős cégtáblát látott, oda bekopogtatott és koldult a tanítók gyermekeiért; hogy tanítógyűléseket rendezett, s ő adott nekik irányt. Hogy mint elemi iskolai tanítói is kiváló volt, hogy a módszertani elveket szívével, eszével feldolgozva a tanításba öntötte, hogy tanítása mintatanítás volt.

24 1896-ban leleplezték olajfestésű arcképét. Az ünnepség keretében Pósa Lajos elszavalta a Péterfynek írt három versszakos költeményét.

25 Az ünnepelt úgy reagált mindezekre, hogy ő az ovációt nem érdemli, de méltánylását látja ebben a népoktatás iránt való lelkesedésnek. 1899-ben Zsilinszky Mihály államtitkár így jellemzi: „... aki tesz, aki fárad, amikor nyugodhatnék, aki lelkesít, amikor közönyös maradhatna, aki szerény, a mikor büszke lehetne. Ez nem mindennapi jelenség, s a hunyó században jól esik látni valakit, aki nem önmagának dolgozik, hanem másoknak, nem 48