Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)
Bűntettek és bűnperek Vas megyében m XVI-XX. században - Baloghné Lasics Judit : Tipikus bűnperek Vas megyében az 1850-es, 1860-as években
váltó ellenében végleg lemond róla Kiss Ferenc. Tompa ezekről az ügyekről vallomása szerint nem tudott, és mivel a földek telek könyvileg még mindig az ő nevén voltak 400 ft jelzálogot jegyeztetett be osztálylevél alapján a leánya javára. Tompát csalásban mondták ki bűnösnek, mivel bizonyítva vélték, hogy nem tartozott lányának. 3 havi börtönt kapott és elrendelték a jelzálog törlését. Fellebbezésre az ügy az ítélőtábla elé került. Mivel a telek végig a tanító nevén volt, nem találták bűnösnek, a Törvényszék ítéletét megváltoztatva felmentették. Ujabb fellebbezésre azonban a 7 személyes tábla az eredeti ítéletet találta helyesnek 1867. november 18-án. A bírósági eljárásban telekkönyvi kivonatot, az ügyben érintettek írásbeli vallomását, az adásvételi szerződések másolatait tekintették át. A tanítók egyébként több esetben is megrendelésre készítettek hamis osztálylevelet. 20 Befejezésül néhány általánosság ezeknek a pereknek a tükrében. A nyomozást a közigazgatási hatóságok végezték, felvették a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket, összegyűjtötték a tárgyi bizonyítékokat. Amennyiben az iratokba ténylegesen belefért, oda is helyezték, például kocsmai verekedések esetében a késeket, vagy gyújtogatás] ügyben a megtalált horgolócérnát. 21 Nyomoztak az irányban is, milyen a vádlott anyagi állapota nemcsak ténylegesen, hanem lesz-e valaha öröksége, tartozik-e neki valaki. 22 A vádlottról részletes személyleírást kellett adni, a korábbi életviteléről is előírták a tájékoztatást. Külön felhívta a szolgabírók figyelmét a Megyei Törvényszék, hogy a járásban előforduló vétségeket és kihágásokat helyben intézzék, s a kisebb bűnözőkkel a megyei fogházat és pénztárat ne terheljék, mert ilyen esetekben úgy is visszaküldik a fegyenceket. 23 A bírósági praxisban a polgári vonások mellett működik még feudálisnak mondható szemlélet is. A per kimenetelét időnként előítéletek befolyásolják, a vádlott korábbi magatartása, származása, neme társadalmi ranglétrán elfoglalt helye. Mindazonáltal egyre nő a szakszerűség. Megjelennek a részletes orvosi jelentések, melyeket két orvos ír alá — boncolási jegyzőkönyvek. A gyilkossági eseteket leszámítva nem tapasztalható azonban, hogy a tudományok bevonultak volna a bizonyítási eljárásba. Egy gyermekmegrontási perben például azt írták egy 4 éves sértettről, hogy nem lehet kihallgatni, igen együgyű, mert nem emlékszik, mi történt vele 3/4 évvel ezelőtt. Gyúj364