Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)

A Vas Megyei Levéltár nemzetközi kapcsolatai - Tóth Péter : Vas vármegye közgyűlési jegyzökönyveinek forrásértéke a burgenlandi és szlovéniai történeti kutatás számára

Összefoglalva az elmondottakat: e rövid áttekintésből is kitűnik, hogy a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyveknek a helytörténeti kuta­tásokban való közvetlen felhasználását erősen meghatározzák az adott törvényhatóságok birtokviszonyai és településszerkezete, mivel a saját joghatósággal rendelkező uradalmak és városok bizonyos fo­kig függetlenek voltak a vármegyétől. így van ez Vas vármegye eseté­ben is, amelynek illetékessége éppen a nyugati és déli, tehát a ma Burgenlandhoz és Szlovéniához tartozó területeken érvényesült kor­látoz ottabban. Az első pillantásra is kiderül továbbá a mellékelt mu­tatókból, hogy a konkrét helytörténeti adatoknak a felbukkanása a jegyzőkönyvekben véletlenszerű, bár ennek esélye bizonyos típusú bejegyzésekben valószínűbb. —A nemesi vármegye azonban, mint te­rületi alapon szerveződött igazgatási-önkormányzati intézmény, tör­vényhozói és végrehajtói hatalmával alapvetően meghatározta a te­rületén élő lakosság életét, függetlenül attól, hogy előfordul-e a doku­mentumokban egy adott településnek a neve. Emellett éppen a vasi jegyzőkönyvek szolgálnak bizonyságul arra, hogy a vármegye közve­títésével válnak kézzelfoghatóvá és nyernek helytörténeti értéket az országos és köztörténeti események. - A fentebb feltett kérdésre vá­laszolva kimondhatjuk tehát, hogy a nemesi vármegye működése so­rán keletkezett jegyzőkönyvek a leghitelesebb forrásai mindazoknak a speciális körülményeknek, amelyek ismerete nélkül a helytörténész mintegy légüres térben mozog. 178

Next

/
Oldalképek
Tartalom