Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.
Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1601-1620
1053. (1.271.) Visszavonván az ebben a tárgyban korábban kiadott rendelkezéseket, a vármegye közönsége a következő statútumot alkotta: szigorúan megtiltja, hogy a jövőben bárki is gabonát vigyen ki az országból. Különösen el kell tiltani a Stájerországba, Karinthiába és Krajnába irányuló gabonakivitelt. A statútum megszegőit összes jószágaik elvételével kell büntetni. — A statútum engedélyezi viszont a szövetséges tartományokba, vagyis az Alsóausztriába és Felsőausztriába való gabonakivitelt. 1054. (1.272.) Szántóházy Ferenc jegyző bemutatta és ünnepélyesen kihirdette a közgyűlés előtt a Barla Gáspár (nobilis), a tisztelendő győri püspök úr familiárisa számára kiadott címeres nemeslevelet. • 1055. (1.272.) A főispán úr küldötte, Radovan István (egregius) protestációt terjeszt elő a mondott ura nevében, azért, mert az alispánok nem tudni, kiknek a tanácsára a feljebbvalóiktól való szokásos függést és engedelmességet semmibe veszik, a megyegyűléseket is a főispán tudta nélkül hirdetik meg és ezenfelül még a gonosztevők megbüntetésére irányuló kötelezettségeiknek sem lesznek eleget. A mondott főispán inti tehát az alispánokat, hogy szabályosan és törvényesen működjenek hivatalukban és folytassák azt, mert ellenkező esetben utat és módot fog találni arra, hogy eltávolítsa őket ezen tisztségükből. 1056. (1.272.) A vármegye közönsége a következő határozatot hozta: a főispán úr adja vissza mindenkinek azokat az ingóságokat és ökröket, amelyeket az elmúlt tél folyamán vettek el azoktól, akik a befagyott Rába folyó jegén átkeltek. A rendelkezés indoka az, hogy a vármegyének semmiféle olyan statútuma nincsen, amely megtiltaná a téli időben a jégen való átkelést. Azt pedig, hogy a jég elolvadtával mit lesz tanácsos e tárgyban tenni, a vármegye közönsége a következő közgyűlésen fogja megtárgyalni. 1057. (1.272.) A vármegye közönsége határozott annak a pénzösszegnek az összegyűjtésével kapcsolatban is, amelyet ötszáz lovas katona állítása céljából Nádasdy Tamás úrnak (magnificus) kellene kölcsön gyanánt felajánlani. Eszerint a megye főurai és nemesei készek e dologban minden lehetséges terhet elviselni, ámde ezekben a háborús időkben mindenki oly igen nagy szegénységre jutott és annyira kimerítette a tartalékait, hogy ebben a vármegyében semmilyen módon sem lehet ekkora pénzösszeget összeszedni vagy bárkitől is remélni. Nádasdy urat tehát meg kell kérni, hogy találjon mindezzel kapcsolatban valamilyen jobb módot, a vármegye pedig úgy fogja teljesíteni a fizetést és beszedést, ahogyan arra képes. 1058. (1.273.) Ami pedig a segedelem tényleges beszedését illeti, a vármegye közönsége úgy ítélte meg, hogy ezzel kapcsolatban most semmiféle rendelkezést nem lehet tenni, hanem fel kell kérni Nádasdy Tamást, hogy a következő közgyűlésre küldje el megbízottját ebből a célból is. 65