Előadások Vas megye történetéről - Vas megyei levéltári füzetek 3. (Szombathely 1990)
Bencze Géza : A mihályi szénsavüzem története az államosításig
Az anyavállalat -az EUROGASCO- fúrási tevékenységét a mihályi fúrás után először Somogy, majd zala megyékbe helyezte át. Az itteni sikeres tevékenység eredményeként kezdett kibontakozni az első jelentősebb haz"ai olajmező körvonala, s az egyre intenzivebb kutatási és fúrási tevékenység eredményeként indult meg a hazai ipari méretű kőolajtermelés. A sikerei arra ösztönözték a vállalatot, hogy újabb egyezményekkel biztosítsa most már elsősorban termelési tevékenységét. Ennek nyomán alakult meg -amerikai tőkével- a társaság, amelyet 1938. július 18-án Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság -közkeletűbb dunántúli nevén: MAORT- néven jegyeztek be. 3 A Dunántúl szinte egészére kiterjedő és egyre növekvő tevékenysége folytán a vállalat nem fordított különösebb gondot és figyelmet a Mihályiban levő szárazjég üzemére. Egyedül az előadások szorgalmazták, remélve az üzembe fektetett pénzek maradéktalan visszatérülését. Az 1938-ban elakadt jégvásárlások felújítását remélték, mivel a konténer-társaság üzletkörét a "Hangya" szövetkezet vette át. A jelentős állami támogatást élvező szövetkezet a szárazjég termelésének megindítását és fokozatos mennyiségi emelését kérte az üzemtől. Lekötötte annak teljes kapacitását, s 1939-re napi egy tonna szárazjég átvételére vállalkozott. A május közepén indult termelési szezon közepén a szövetkezet felvetette az üzem három-négyszeresére történő bővítésének szükségességét, s üzletet látva a termelés ilyen mértékű emelésében, felvetette a társulás lehetőségét nem csak az eladásra, hanem a szárazjég termelésére is. A MAORT nem utasította el a szövetkezet közeledését, de annyira azonban óvatos volt, hogy közös vállalkozásra ne lépjen egy magyar céggel. Levették a napirendről az üzembővítést, s a kapacitás jobb kihasználásával így is rekordtermelést -heti 12 tonnát- sikerült elérni. A vállalat óvatossága a későbbi buktatót kerülte el, ugyanis alig néhány hónapos erőltetett termelés után az üzem leállni kényszerült, mivel a kitört második világháború szinte megbénította a nyugati élelmiszerszállítmányokat, s a szövetkezet a politikai nehézségekre hivatkozva nem igényelt több szárazjeget. Többszöri, rövid ideig tartó üzemelések, gyakori üzemle169