Előadások Vas megye történetéről - Vas megyei levéltári füzetek 3. (Szombathely 1990)

Tilcsik György : A liberális és konzervatív erők küzdelme Vas megyében az 1843/44. évi országgyűlésre szóló követutasítás kidolgozása kapcsán

zásával megbízott Vas megyei választmány 1843. január 9-én és az azt követő napokon tartott ülésein kialakitott követutasí­tás-tervezst a korabeli liberális felfogás leghaladóbb szint­jét közelítette meg. E választmányi javaslat tartalma néhány héttel annak létrejötte után a Pesti Hírlap jóvoltából orszá­gos publicitást kapott. 32 A Hírlapban február 12-én megjelent lelkeshangú tudósítás szerzőjét -aki szinte biztosra vette, hogy az országgyűlési választmány javaslatait a megyei köz­gyűlés elfogadja majd- Kossuth a beszámolóhoz fűzött szer­kesztői lábjegyzetben intette mérsékletre, mondván: "Napot lementével. Bízzunk, de el ne bizakodjunk.' 33 A vasi országgyűlési választmány említett üléseit követő első, 1843. február 6-ra összehívott megyei közgyűlésen az alispán, Békássy Imre arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a választmány munkáját befejezte ugyan, de mivel időköz­ben több új és nagyfontosságú tárgy merült fel, azok megvita­tása újabb üléseket tesz szükségessé. A közgyűlés e bejelen­tés tudomásulvétele után hozott határozata a teljes egészében elkészülő választmányi javaslat tárgyalását a május 1-én ese­dékes kongregációra halasztotta. 34 E döntést azonban a március 13-ára összehívott Vas me­gyei közgyűlés megváltoztatni kényszerült, tekintettel arra, hogy amennyiben a követutasítások vitatása az eredeti tervek szerint csak május 1-én kezdődött volna meg, akkor nem állt volna rendelkezésre elegendő idő a nagyszámú kérdés alapos megtárgyalására, miután a diéta összehívása május közepére volt várható. Ezért a március 13-i közgyűlés úgy határozott, hogy a követutasítások kidolgozásával megbízott megyei vá­laszmány előterjesztésének áttekintésére és az utasítások véglegesítésére áprilisban rendkívüli közgyűlést tartanak Vasban. 35 Mielőtt azonban még erre sor került volna, az ország­gyűlési választmány Békássy Imre elnöklete alatt április 1-én újabb ülést tartott. Ezen a választmány -kapcsolódva előző üléseihez- tizenegy kérdést; vitatott meg, éa azokkal kapcso­latosan a következő lényegesebb javaslatok születtek: -a szabad királyi városok belszerkezetét és országgyűlési képviseletét meg kell reformálni 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom