Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1595-1600. - Vas megyei levéltári füzetek 2.
Regeszták
köböl zabot, hat kappant, hat tyúkot, hat sajtot és hat sextarius vajat szállítson arra a helyre, ahol a vallon csapat állomásozni fog. 140. Az élelmiszereknek a lehető legjobb móddal történő kiszolgáltatására a közgyűlés adminisztrátorrá választotta Káldy Pétert (egregius), aki számára minden egyes porta és minden egyes kúria (olyan kúria, amely ugyanolyan módon tartozik ezeket a terheket viselni, mint a porták) után 4-4 dénár fizetséget állapított meg. 141. Az élelmiszerek elszállításának határidejével kapcsolatban pedig a közgyűlés úgy rendelkezett, hogy Vas vármegyében a szállítást Hollóssy Sándor szolgabíró járása kezdi meg: ebből a járásból Szűz Mária megtisztulásának ünnepéig (február 2-ig) kell oda fuvarozni az élelmet, ahová a szükség kívánja. Később pedig a többi szolgabíró is úgy tartozik ez ügyben tenni, ahogyan szükségesnek látszik. 142. Ha pedig valaki a két vármegye fenti rendelkezéseinek ellene szegülne és a mondott élelmiszereket a vármegyék többi lakosával együtt nem akarná kiszolgáltatni, akkor azt 12 forint bírságiummal kell büntetni, amely büntetéspénzt az alispánok visszavonhatatlanul hajtsák be az ellenállókon. 143. A közgyűlés úgy rendelkezett, hogy ebben a gabona-hiányban, amikor még háborúk is dúlnak, senki ne merészeljen ebből a két vármegyéből semmiféle és semmilyen fajta