Az élet megindulása és az újjáépítés kezdetei Vas megyében 1945-48 - Vas megyei levéltári füzetek 1.
A megye alispánjának kérelme üzemanyag kiutalására (1945. jul. 19.)
A fegyverszüneti szerződés értelmében megállapított trianoni határok biztosítására az elmúlt hét folyamán leérkezett határvadász portyázó őrsök megkezdték szolgálatukat és ugy az osztrák, mint a jugoszláv trianoni határokat lezárták, az átmenő forgalmat leállították. Nap, mint nap tömegesen jelennek meg hivatalomban kettősbirtokosok, akiknek a határon túllévő birtokaik megművelésére - aratás, szénakaszálás stb. - naponta át kellene járniok, továbbá olyan egyének, akiknek sürgős esetben a határzónán belül eső községek valamelyikébe kellene menniök; az előbbiek a múltban éves -, mig az utóbbiak három napos határátlépést kaphattak. Megjegyzem, hogy a helybeli járási rendőrség egy-két esetben már adott ki határátlépést, azonban a határátlépés kiadására vonatkozóan sem a rendőrség, sem a járási főjegyzői hivatal, sem pedig az itteni határvadász portyázó század parancsnokság nem kapott semmiféle rendelkezést, illetve utasítást. Kérem Alispán Urat - esetleg a Szövetségközi parancsnok közbenjöttével szíveskedjék sürgős rendelkezést leadni a fentiekre vonatkozóan, hogy a jelenlegi visszás helyzet mielőbb megoldást nyerjen. Szentgotthárd, 1945. július 5. Dr. Löffler {yán_ járási főjegyző (VamL Vas megye alispánja iratai 5581/1945. sz.). 36. 1945. július 19. A megye alispánjának kérelme üzemanyag kiutalására. Szövetségközi Ellenőrző Bizottság Szombathelyi Parancsnokának, Szombathely Vas vármegye és Szombathely megyei város közellátásának szolgálatába állítandó gépkocsik üzemanyaga címén havonta szükség lenne a győrvári olajfinomítóból; 15.000 kg benzinre 6.000 " nyersolajra 600 " kenőolajra 600 " gépkocsi zsirra. A város és a vármegye közellátása a jelen pillanatban megoldhatatlan' kérdésnek látszik. Sem magában a városban sem annak közvetlen környékén megfelelő mennyiségben semmiféle elsőrendű közszükségleti cikk nem áll rendelkezésre, ezeket a közellátás kénytelen részben a vármegye távolabbi pontjaiból, részben pedig a szomszédos sőt azon túli vármegyékből is beszállítani. A fent igenyelt üzemanyag biztosítása nélkül sem az elsősorban közellátás szempontjából eminens érdeket képviselő ipari munkásság szükséglete, sem pedig a polgári lakosság ellátása nem biztositható, e nélkül pedig a termelés és újjáépítés programjában pótolhatatlan hiányok és megszakítások mutatkoznak. 49