Az élet megindulása és az újjáépítés kezdetei Vas megyében 1945-48 - Vas megyei levéltári füzetek 1.
Kőszeg város polgármesterének beszámolója az 1944-45. év eseményeiről (1945. jun. 15.)
'0, 1945. június 23. A megye alispánjának: jelentése á megyei közigazgatás helyzetéről. 5129/1945. szám. Tárgy: A törvényhatóság közigazgatási állapotára vonatkozó április-május havi jelentés beterjesztése. Főispán Ur! A törvényhatóság közigazgatási állapotáról április és május hónapokra vonatkozólag jelentem az alábbiakat: Az orosz csapatoknak március hó végén Vas vármegye területére történt bevonulása után a vármegyei, járási, városi és községi közigazgatási szervek az orosz parancsnokságok erre vonatkozó intézkedései majd a megkapott kormányrendeletek nyomán haladéktalanul megkezdték a közigazgatási szervezet helyreállítását. A feladat mérhetetlenül nagy volt és ma is az. A közigazgatásra óriási feladatok hárultak és hárulnak, mert a németek és a háború okozta pusztítás nyomán keletkezett romokon kellett és kell az életet megindítani, folytatni és Isten segedelmével eredményesen befejezni. E munkában azonban az első időszakban nagy nehézségeket okoztak különösen a járási és községi viszonylatban a közlekedési nehézségek, aminek következtében a központi közigazgatásnak - figyelemmel a távbeszélő hálózat hiányára - nem lehetett tiszta képe arról a munkáról, amely az egész vármegyében, a szoros értelemben vett közigazgatási apparátus helyreállítása tekintetében nagy erőfeszítésekkel megindult. Ennek megfelelően természetesen a kezdet kezdetén az egységes irányítás is csak kevéssé és szerfelett nehezen volt keresztül vihető. A központi közigazgatás egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy az összes közigazgatási tisztviselők, akik helyükön maradtak, haladéktalanul munkába állíttassanak ugy, hogy az ügymenet az akkori rendkívül nehéz viszonyoknak megfelelően legalább elfogadható mértékben meginduljon. E végből a tisztviselők szolgálattételre jelentkezésre való felhívása kellő időben megtörtént, a tisztviselők annak úgyszólván kivétel nélkül eleget is tettek, és jóformán csak azok nem jelentkeztek, akik vagy Németországba távoztak, vagy katonai szolgálatot teljesítettek, illetőleg fogságba estek. A hivatali eskpt a kiadott rendelet értelmében a hivatalfőnökök az érdekeltektől kivették és igy személyi vonatkozásban az Összes szükséges intézkedések megtétettek. Egyidejűleg folyamatba helyeztetett már akkor a tisztviselők igazoltatására vonatkozó eljárás is, amely tisztviselőinket és alkalmazottainkat illetőleg tulnyomórész befejezés felé is közeledik, általában megfelelő eredménnyel. Itt jelentem, hogy miután a fegyverszüneti feltételek értelmében a muraszombati járás jugoszláv fennhatóság alá került, az ottani hatóságok az 1941. évben történt visszacsatolás folytán Vas vármegyéhez került területükről a magyar köztisztviselőket így a vármegyei és községi közigazgatási tisztviselőket is eltávolították aként, hogy csak a legkisebb podgyászt hozhatták magukkal. E tisztviselőknek a vármegyei és községi közigazgatási szolgálatba állítása folyamatban van. Ingóságaik elhozatalára nézve azonban ezideig még lehetőség nem mutatkozott. Kívánatos lenne, hogy a kérdést a Magyar Nemzeti Kormány a Szövetséges Ellenőrző Bizottság révén kedvező megoldás felé vigye. A községi és körjegyzők, valamint az egyéb községi alkalmazottak általában csekély kivétellel helyükön maradtak, az eltávozottak, /nagyobb részt katonák/ pótlása a muraszombati járásból eljött, valamint az ittlévő és a trianoni határon tuluo