Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)

Wirth Zsuzsanna: A nemesi kisbirtok differenciálódása Vas megyében a XVIII. sz. közepétől a polgári forradalomig

társakkal kellett szembenéznie. A szentgotthárdi cisztercita apátság uradalmá­hoz székhelyén kívül 27 falu tartozott összefüggő tömböt alkotva a Lapincs­Rába háromszögben s a Rába part meg a vízválasztó gerinc közötti dombvidé­ken. Jobbágyaik között a nyugati határ felé haladva növekedett a német, szlo­vén, horvát nemzetiségűek aránya. Vasdobra hármas uradalmi központ lett né­met nyelvű ügyintézéssel. A három Batthyány ág tulajdona 23 helységből állt a szakonyfalvi pataktól nyugatra a dombság északi övezetében, s kissé dé­lebbre is az országhatár mellett. Gyenge minőségű földjeiket német, kisebb részben szlovén jobbágyok művelték. Az Alsó-Őrség természetföldrajzi szem­pontból, de történelmi múltja alapján is egészen más világ. 17 magyar faluja a csákányi Batthyány uradalom tartozéka volt már a 16. századtól, ehhez csatol­ták a szentgyörgyvölgyi patak mentén Velemért és Szombatfát {Magyarszom­batfa) is. A 18. őrségi települést, Kercát, Iklodpusztaval együtt gróf Batthyány Ádám utódai örökölték egy másik ágon. A vízválasztó magaslattól délre, már a Tótságnak nevezett tájon széles sávban ívelt a nyugati határtól kelet felé a Ná­dasdy grófok 53 helységet magába foglaló felsőlendvai dominiuma. Ezenkívül még 6 helyen szereztek jelentéktelen nagyságú, de mégis befolyást biztosító javakat. A megye déli sarkában a dombvidék a Lendva és Mura folyók termé­keny lapályába simul. Itt 40 faluban és 3 mezővárosban mutatható ki a Bat­thyány és Szapáry mágnás család megosztott birtoklása a muraszombati ­rakicsányi - tótmaráci uradalmak szervezetében. Ezenkívül 6 helyen csak egyi­kük bírt javakat, 1 közös uradalmi helységükben viszont Nádasdy tulajdon is megjelent. 34 Mindössze 11 falu maradt ki a hosszú listából, ahol nem rendelkeztek vala­milyen földtulajdonnal a leghatalmasabb földesurak. Ezekből 10 a tájegység közepén elkülönült szigetet képezett. E szűk körben a birtokviszonyok és a tár­sadalom szerkezete az északi Rába part környékére emlékeztet. A leggazda­gabb 1000-5000 holdas köznemesektől törpebirtokosokig minden árnyalat megtalálható, csak igen kicsi demográfiai arányban. A 18. században a legna­gyobb kiterjedésű javakkal ismerős név tűnik fel: jakabházi Saller István. Az unoka, gróf Festetich László itt megtartotta anyja, Saller Judit örökségét Fel­sőpetrócon, Ivanócon, Kükecsen, Tótkeresztúron, Sztányócon, Pananócon. Csöpinc, Markóc legnagyobb része szintén ehhez az örökséghez tartozott, a Nádasdy részesedés igen kevés lehetett, bár a lendvai uradalomba ékelődött be e két falu. Ugyanezeken a helyeken a másik jelentős vagyon az Inkey csalá­dé volt egészen az 1830-as évekig. Velük is a „Status Dominorum potiorum Nobilium" megkülönböztetett kategóriában találkozhattunk. Azonban 1844-ben már összes itteni birtokuk gróf Széchenyi Lajos nevén szerepelt. Végeredményben a 19. század közepére a 11 faluból 3 maradt, ahová nem ha­tolt be az arisztokraták nagybirtoka: Kancsóc, Szerdahely, Pordasinc. 35 A Saller és Inkey eredetű jószágok mellett mindvégig középbirtokosok a szomszédok hol kisebb, hol túlnyomó részesedési arányban. Kancsócnak két­harmadát, Szerdahely teljes egészét ők bírták. A 10 falut szorosan övező sáv­ban további 5 településen részesültek a határnak 1 ^-% részéből. Kustanócon, Musnyán, Dolinán, Prosznyakfan, Domokosfán a mágnás nagybirtok látszik „betolakodónak" a valaha szélesebb övezetbe. A középbirtokosok mind­nyájan külső birtokosok (extraneusok) voltak, a Mura, sőt a Repce, Gyöngyös,

Next

/
Oldalképek
Tartalom