Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)
Harald Prickler: Vas megye régi borűrmértékei az északnyugat-pannóniai mértékrendszer keretében
99,395 I illetve 99,3084 I űrtartalom adódik, a márci pintre pedig 2,071 I illetve 2,069 I. Ennek a márci hegyipintnek az űrtartalma, ami a fenti arányszámokból természetesen csak megközelítően számolható ki, annyira hasonlít a fraknói hegyipintéhez (1 hegyiakó = 3 / 2 kiadási akó = 64 hegyipJnt) annak 2,0385 literjével, hogy feltételezhetjük, hogy a márci hegyipint azonos a fraknóival, kiváltképp mert Márc helység nagyobb része a fraknói grófság tartozéka volt. így a márci hegyiakóra 1 623-ban % fraknói hegyiakót vagy 97,875 I űrtartalom adódik, ez egyszersmind megfelelt % fraknói Gibeimernek. Ezt, a számítással nyert nagyságot erősítette meg a 1 6. században kelt Nagymartonnak közlése is, amelyet zálogbirtokosa Hans v. Weispriach ellen emelt panaszban tett. A város nyilatkozata szerint a hegyiakó mindig 48 pint volt, és csak Weispriach (ő bírta a grófságot 1 548 és 1571 között) emelte ezt önkényesen 64 pintre; 62 ez azonban azt jelenti, hogy Márcon és Nagymartonban, a fraknói grófság központjában, de ennek az uradalomnak más szőlőhegyein is, az addig használt hegyiakót valószínűleg felváltották egy nagyobbal! Márcon azonban ez az új, nagyobb hegyimérték valószínűleg azért nem tudott érvényesülni, mert az itteni szőlőhegy a 16. században egy ideig hét szőlőtulajdonos között oszlott meg (többek között a fraknói grófság, a kismartoni uradalom, a Csornai Prépostság, a bécsújhelyi úgynevezett Újkolostor, a Königsberg-család, és közöttük nem született megegyezés a mérték általános növeléséről. Saját „hegyimértékek", „hegyinegyedek" és hasonlók sok más szőlőhegyen is voltak használatban, anélkül hogy vonatkoztatást lehetne megállapítani egy meghatározott „Gibmass"-hoz. Ebből megtudjuk, hogy a „hegyimérték" mérőmódszer sokkal nagyobb ellenállást tanúsított az egységesítő mértékreformtörekvésekkel szemben, mint a „Gibmass" mérőformája. Stájerország példáján azt is felismerjük, hogy a középkorban a mérőmódok terminológiája még sokkal színesebb volt. Baravalle tesz említést a „Redemer, dézsma-, adó-, hegyvám-, városi, kereskedői mértékről", valamint a „rossz" mértékről, anélkül ugyan, hogy felismerné; itt csupán a két később „hegyimértéknek" illetve „Gib"-Massnak nevezett mérőmódszer szinonimáiról van szó. Az elsőhöz a dézsma-, az adó-, a hegyvámakó illetve a nagy mérték sorolandó, a másodikhoz pedig a Redemer, a városi, a kereskedői akó illetve a kicsi vagy „rossz" mérték. Különösen fontos forrásai a mi térségünkben a hegyimértékek kutatásának az 1 767-es Mária Terézia-féle úrbéri rendezés megtervezésével kapcsolatosan készített hegyvámlajstromok. 63 Ezek ugyanis egyeztetik mindig a lokális hegyimértékeket a pozsonyi országos mértékkel. Kitűnik, hogy ebben az időben a hegyimérték sok helyütt már messzemenően eltűnt a nagyobb edényformában, mint az akó, a quadrans és hasonlók, míg viszont a kisebb edényformában, mint a pint, az icce, még általánosan használt volt. A hegyvám, a dézsma és a kilenced beszedésénél használt pintek jelentősen nagyobbak voltak, mint a kocsmában használatosak. A különböző pinttípusoknak egységes rendszerekbe tartozását a viszonyító számok (3 : 2, 4 : 3, 5 : 4, 6 : 5, 9 : 8 stb.) egyértelműen bizonyítják. Ha azt a kérdést vetjük fel, hogy milyen alapon következett be a Bergmass és a Gibmass közötti nagyságdifferenciálás, eredeti okként bizonyára a járan94
