Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)
Harald Prickler: Vas megye régi borűrmértékei az északnyugat-pannóniai mértékrendszer keretében
tékek felezése, harmadolása, megduplázása vagy más egyszerű variálása révén alakult ki. Eszerint ez a sokszínűség egy dezintegrációs folyamat, az eredeti egység szétforgácsolódása eredményeként jelenik meg, ami egy olyan időpontban állt elő, amikor a régi császárság világkereskedelmi rendszere szétesett, és a kereskedelem szűkebb régiókba húzódott vissza. Ha ez a dezintegrációs elmélet a középkorra valószínűleg messzemenően érvényes is, a korai újkor századaiban, részben már a későközépkorban, mindenképpen megállapítható egy ellentétes tendencia, mármint a mértékek integrálódása. Ez a tendencia megmutatkozik a tartományfejedelmek azon megerősödött törekvésében, hogy bizonyos mértékeket az egész territóriumra érvényes normákká emeljenek, hogy határozatilag „tartományi mértékeket", „birodalmi mértékeket" kreáljanak. 60 Bár az uralkodók azon kísérletei, hogy ezen mértékeknek általános érvényt szerezzenek a territóriumban, a későközépkor óta többnyire csak csekély eredménnyel jártak, és a lokális mértékek számos helyen csak a 19. sz. felé haladva tűntek el fokozatosan. A feudális szolgáltatások területén pedig még továbbra is fennmaradtak és véglegesen csak a méterrendszer bevezetésével (Magyarországon 1875., Ausztriában 1871.) szűntek meg, mindazonáltal a kereskedelem kvantitatív és regionális bővülése a 16. század óta annak a szükségességét hozta magával, hogy az árumennyiségeknek a lokális mértékben megadott tartalmát minél gyorsabban és egyszerűbben át lehessen számítani egy általános érvényű tartományi-országos mértékrendszerre. Erre az átszámításra különösen alkalmas volt a nagyságviszonyoknak törtek formájában való bemutatása. Nem vonható kétségbe, hogy a kereskedők olyan formájú „Computus"-táblázatokat állítottak össze maguknak, ahogy azokat fent bemutattuk. Ezen viszonyszámok pontosabb elemzése azonban azt mutatja, hogy ezekben az esetekben gyakran egyszerűsített, „simított", fel- vagy lekerekített arányokról van szó, vagyis a könnyebb átszámíthatóság kedvéért feláldozták az adat pontosságát. A mértékarányoknak ez az adaptációja gyakorlatilag csak kis hatású volt, hiszen az akkori munkatechnológia úgyis alig tette lehetővé olyan mérőeszközök előállítását, amelyek biztosították volna az elméleti tartalomnak exaktan megfelelő pontosságot. Nagyobb mennyiségeknél viszont ezáltal űr keletkezhetett a kiszámított és a tényleges tartalom között, amint ezt a mágnások gazdasági igazgatásában a 18. század óta fokozódó rosszallással állapítják meg. Mi ezt a hézagot a fraknói, a soproni, a bécsi és a pozsonyi akó példáján szeretnénk bemutatni: A fraknói akót a bécsihez mindig a 3 :2 arányban adják meg, a sopronihoz 6: 5 arányában. Mivel a soproni akó a pozsonyi akó %-a volt, ezért a fraknói akó a pozsonyinak %-ét jelentette. A bécsi (58,0037 I) akó és a pozsonyi akó űrtartalma (54,36 I) ismertek. Ha most a bécsi akót a többi említett mérték űrtartalma megállapításánál „vezérmértékként" alkalmazzuk, az alábbi értékek adódnak: fraknói akó 87,00 I soproni akó 72,50 I pozsonyi akó 54,375 I 92
