Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Bariska István: A protestáns Kőszeg II. Ferdinánd korában

ségeit magára vállalja-e a város vagy sem. Az aggodalom jogos volt. 1629. november második hetében a fent felsorolt kőszegi szenátorokat letartóztatták. Ezúttal nagyon hosszú időre, hiszen csak 1630. március 6-án írta alá Sennyey István kancellár az értük vállalt kezeslevelet, amelynek alapján szabadon engedték őket. Fogságuk egy részét Jacob Müllner vendégfogadójának egyik elkülönített helyiségében töltötték. Később innen, az „Arany Nap"-hoz címzett fogadóból átkísérték őket a Baller-bástyába, ahol szó szerint kenyéren és vízen tengették életüket. Helyzetükön Esztenházy Miklós sem tudott segíteni, aki 1630-ban el is zárkózott a kőszegiek kérése elől. Valójában Bécsnek ez volt az első kísérlete, hogy a kőszegieket megtörje és megossza. 1630 áprilisában a szokásos Szent György-napi választásokon a bécsi fogság alatt olyannyira megtört Pintér Jánost választották Kőszeg bírájává. Májusban azonban ismét letartóztatták, amikor bírói hivatala kormányszéki megerősítése miatt Bécsbe utazott, s csak egy hónap múlva engedték haza. Természetesen a korfirmaciós levél, az ún. „Paan vnd Achtbrief" megtagadásával. A város ekkor döbbent rá igazából, milyen hatásos fegyver lett Bécs kezében a bírói tiszt megerősítésének joga, amelyet még AZ ij68-as szerződésben biztosított magának II. Miksa király.

13 Pintér János városbíró 1630. május 9-től június n-ig töltötte másodszori kényszerű rabságát Bécsben. Ezúttal azonban annyira legyöngült, hogy hazatérte után rövidesen ágynak dőlt, s az ügyeket Pammer Benedek helyettes bíró (angesezter Stadtrichter), a a restaurációs névsorban első helyen felsorolt tanácsos vette át. 1631. január 21-én levél érkezett Kőszegre Pintér János városbíró kezéhez Sennyey kancellártól. A kancellár Pintért tette felelőssé egyes kőszegi szenátorok méltatlan magatartása miatt. Írása hangnemén is érezhető volt, hogy azért a kezességért, amit a kőszegiekért vállalt, másfajta, főleg lojális viselkedést várt volna el, bár Bécs módszereivel maga sem értett egyet. Az udvar azonban más eszközöket sem restellt. 1631. január 21-én tudta meg a város^ hogy az alsó-ausztriai kamara nem kevesebb mint 34 486 rajnai aranyforint és 48 talléros adóval sújtotta állítólagos adóhátralék címén. A kétségbeesett tanács Martin Rhein jegyzőt, Veit (Vid) Pammer városi titkos tanácsost és Balázs Mihály belső tanácsost küldte fel az ügy tisztázására. (Ezt a hatalmas összeget 1591-től visszamenőleg kívánta a kamara úrbéri adó címén, amelybe házadót, különböző címeken szedett rendikívüli segélyeket, katonakiállítási váltságpénzt és hadiadót számított bele: 1636ra már csaknem 47 000 rajnai aranyra rúgott ez az összeg, pedig ebbe még nem foglaltatott bele az 5000 arany értékű gaibonaszállítmány.)

14 Bécs tehát adó engedmények megszüntetésével, büntető célú súlyos adókivetésekkel akarta térdre kényszeríteni Kőszeget. A katolikus ellenzék később ebből tőkét kovácsolva azt vetette a protestáns városbíró szemére, hogy az uralkodó évek óta nem követelt adót, hát mi jogon követelte ezt a városbíró. A háborúban legyengült és kifosztott város, a pusztítás után újjátelepített szőlőkben éppen csak reménykedő polgárság azonban fizetésképtelen volt. 1631. február 10-én a bécsi kormányszék név szerint Pintér János városbírót, Hosztódi János ós Marton Ferenc városi titkos tanácsnokokat, Farkas Mihály belső tanácsost, valamint Herbst György ós Csoór István polgárokat egy kamarai küldönc kézbesítette parancsban Bécsbe rendelte. Marton Ferencet kivéve mindegyikük megjárta már a bécsi Baller-bástya tömlöceit, Pintér bíró pedig 1630 májusában már másodszor ette Müllner vendéglős sovány kosztját. Érthető volt a félelem. A felbolydult tanácsot a külső tanácsos Herbst Mihálynak kellett felrázni s józanságra inteni, mások Sennyey kancellár nevét emlegették. Az eddig egységes és kitartó kőszegi szenátus megingott. A február 13-án összehívott ülésen Pintér városbíró ugyan késznek nyilatkozott Bécsbe menni, de azzal a tudattal, hogy hosszú fogság vár rájuk. 63