Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)
Bariska István: A protestáns Kőszeg II. Ferdinánd korában
szár mint Ausztria főhercege „felségjogon és törvényes jogcímen" bírja Kőszeget. Mint ilyent főhercegi vagy tartományúri kamarai javai részének tekinti, s kormányzását, beleértve Kőszeg önkormányzati jogainak és adózásának ügyét, az akó-ausztriai kormányszékre ruházta. Bécs tehát ebből indult ki. Ennélfogva Kőszegnek a magyar országgyűléshez, a rendi hivatalokhoz semmiféle kapcsolata nincs és nem is volt. Kőszeg sorsa következésképpen az alsó-ausztriai kormányszéken dől el. Ami viszont a relígiót, a protestáns iskolákat, prédikátorokat és tanítókat, valamint szertartásokat illette, abban mi sem változott az 1627-es utasításokhoz képest. Bécs engedménye csak abban állt, hogy egy második, névre szóló parancsot adott ki, amelyben a területi elvet feláldozva ugyan beismerte a formai hibát, de a benne közöltek tartalmi érvényét fenntartotta. Kőszegnek döntenie kellett: ha nem is úgy, mint Alsó-Ausztriához, hanem mint az osztrák főhercegi kamarai javakba sorolt városnak. II. Ferdinánd alsó-ausztriai helytartója szerint ezen mit sem változtat az a tény, hogy Magyarország és Vasvármegye, határain belül fekszik. II. Ferdinánd Kőszeggel szemben tehát uralkodói magánjogát igyekezett érvényesíteni: a cuius regio, eius religio elv nyers gyakorlatát. Ebben kétségtelen előnye az volt, hogy az osztrák zálogstátuszban lévő Kőszeget de facto a 16. században teljesen alsóausztriai adminisztráció alá vetették. Ez pedig az eszközök törvényes alkalmazását tette lehetővé a törvényes látszat megőrzésével. Ebben állt a 17. század elején Kőszeg speciális helyzete. II. Ferdinánd ultimátuma után azonban a bécsi udvarra is igaz lett az Eszterházy idézte cicerói mondás, hiszen a törvénytelenség korszaka a törvényesség jogcímén kezdődött Kőszegen, a most már nemcsak vallásáért aggódó városban. //. Kőszeg és a Bethlen-felkelés Az 1620-as években kulcskérdéssé vált Kőszqg megítélésében, hogy milyen magatartást tanúsított Bethlen Gábor szabadságharca idején. Szédhyné Forgáoh Margit kőszegi uradalma ós a polgárváros Kőszeg reagálása ugyanis egymástól alapvetően különbözött. 1620 novemberében Szóchyné várnagya, Hermann Mihály a város tudta nélkül és akarata ellenére engedte be a várkerten keresztül a szomszédos polgárvárosba a Bethlen seregéhez csatlakozó Batthyány katonáit. Kőszeg ugyanakkor az egész felkelés alatt kitartott a császárhűség mellett. A katolikus főpapság, kiváltképpen Pázmány Pétqr és Sennyey István, az aulikus főurak közül pedig Eszterházy Miklós egymástól függetlenül is garanciát vállaltak a város királyhűségéért. Az 1627-es II. Ferdinánd-féle ultimátum visszautasításakor ez a tény a kőszegiek érvelésében döntő érv vok, „ ... minthogy a fent említett mandátum csak Ausztriára és nem Magyarországra vonatkozik, így őket nem úgy kell tekinteni, mint azokat a rebelliseket, akik gonosztetteiUdtel kényszerítették ki a vallásváltozást". 5 Á kőszegi tanácsnokok ezzel a leghatározottabban elhatárolták magukat Bocskai és Bethlen mozgalmától, mondván, protestáns hitük nqm a felkelések függvénye. Ez persze a pillanatnyi álláspont volt, sok taktikai meggondolással. Az is igaz ugyanakkor, hogy ezt az álláspontot ekkor nem az utólagos önigazolás diktálta. Kőszeg 1627-ben hitt abban, hogy protestáns voltát a királyhűség igazolásával még megmentheti. Ellentmondásos helyzet alakult ki, amely röviden úgy volt jellemezhető: protestáns hitének védelmét a katolikus császári udvartól s nem a magyar protestáns rendek Habsburg-ellenes felkelésétől várta. Ennek vannak praktikus történeti okai is. Elég csak arra utalni, hogy az 1491-es pozsonyi szerződés után Kőszqg ausztriai zálog lett, így az alsó-ausztriai központi és ren58
