Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Kiss Mária: Körmend oktatásának helyzete 1945-1960

és napközi otthonok. A tanulószobák létesítése kitűnő lehetőséget adott a munkás- és parasztszármazású tanulók megsegítéséhez. Az iskolák diákszervezetei, az úttörőmozgalom, a MADISZ, majd KISZ az iskolai él«t demokratikus szellemének alakításásában, a tanulmányi eredmények javításában fontos szerepet játszott. A felszabadulást követően a magyar neveléspolitika a Horthy-korszak oktatásügyé­nek súlyos mulasztását tette jóvá azzal is, hogy a felnőtt dolgozók továbbtanulását meg­szervezte és biztosította. Körmenden a dolgozók általános iskolái mellett dolgozók gimnáziuma ós rövid ideig tanítóképzője is eredményesen működött. Áz io,6o j ban bevezetett reform, a Felsőfokú Mezőgazdasági iskola Körmenden való elhelyezése újabb fejezetet nyitott Körtmend iskolai életében. JEGYZETEK 1. Az 1944 évihez viszonyított csökkenést az eredményezte, hogy 57 iskola Jugoszláviához ke­rült területen működött, egy pedig, a Volksbund által Szentgotthárdon fenntartott iskola 1945­ben megszűnt. Vas megyei Levéltár (VamL) Főispáni magániratok, 1945. I. csomó sz. n. 2. VamL, Körmendi járás főszolgabírójának iratai (Körmendi .főszolg. ir./2/1945 3. VamL, Körmendi főszolg. ir. 43/1945. 4. VamL, Vas megye alispánjának iratai (Alispáni ir.) 3645^1945. 5. VamL, Körmendi főszolg. ir. 49/19415 6. VamL. Szombathelyi Tankerületi Főigazgatóság iratai (Főig. ir.) 4110/1944-45. 7. VamL, Vas megye Közigazgatási Bizottságának iratai (KIB ir.) 367/1945. 8. VamL, Főig. ir. 4110/1944-45. 9. VamL. Főig. ir. 4101/1944-45. A VKiM 56 000/1946. sz. rendelete. 10. Mosonyi Antal gimnáziumi tanár szíves közlése. 11. A tanfolyamon készült jegyzőkönyvekből a következő előadások címeit ismerhetjük meg: Ál­lami életünk fejlődése 1944-45-ig. Űj politikai, gazdasági és társadalmi rend hazánkban. A nevelő szerepe a magyar közéletiben. Milyen legyen a jövő népművelése? A földreform vár­ható művelődési és gazdasági hatásai. A szakszervezeti mozgalom útja. Az általános iskola problémái. Kiss Mária: Kulturális fejlődésünk 25 évéről - Vasi Szemle, 1970. 3. sz. 3881 I. 12. VKM ,22 962/1946. III. ü. o. szám alatt kiadott körlevele. 13. Simon Gyula: A köznevelésügy fejlődésének néhány sajátossága. - Nevelésügyünk húsz éve 1945-1964. Pp. 1965. (Simon Gy.: A köznevelésügy fejlődésének ... 27. 1. 14. SimonGy.: A köznevelésügy fejlődésének 27. 1. Az általános iskola kötelezővé tételére a Ta­nácsköztársaság idején is történt kísérlet. 15. VamL, KIB. ir. 367/1945. 16. VamL, Főig. ir. 2395/1944-45. 17. VamL, Főig. ir. 5404/1944-46. 18. Simon Gyula-Szarka József: A magyar népi demokrácia nevelésügyének története. Bp. 1965. (Simon-Szarka: A magyar népi demokrácia . . . 111. 1. 19. A Körmendi Kölcsey u.-i Általános iskola iratai (Kölcsey u.-i Ált. isk.) 412/1946-47. Nagy Károlyné igazgatónak a kutatás során nyújtott segítségét ezúttal is köszönöm. 20. Kölcsey u.-i Ált. isk. ir. 37/1946-47. 21. A Körmendi Várkerti Általános iskola iratai (Várkerti ált. isk. ir.) 1946-1947. évi anya­könyvek. Nagy István igazgatónak és Dalos István igazgatóhelyettesnek az adatok rendel­kezésre bocsájtásáért köszönetet mondok. 22. A Körmendi Áll. Polgári Fiú- és Leányiskola évkönyve, (Polg. isk. évk.) Kézirat A Köl­csey u.-i ált. isk. irattárában 10. 1. 23. Nagy Károlyné szíves közlése. 24. Kölcsey u.-i ált. isk. ir. 273/1948-49. 26. Simon Gy.: A köznevelésügy fejlődésének... 31. 1. 26. Déri István: 26 éve államosították az iskolákat. - Pedagógiai írások. 5. 1973. Szombathely, 1973. 123. I. 27. Kovács József: Az iskolák államosítása a szombathelyi tartkerületben. = Vasi Szemle, 1974. 3. sz. 451. 1. 28. VamL, Főig. ir. 3304/1949. Államosítás. A győri evangélikus püspök a körmendi gyüleke­zet termének visszaadását kérte, amely az iskola épületében volt, és az általános iskola tor­235

Next

/
Oldalképek
Tartalom