Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Sill Ferenc: Vasvát településtörténetének vázlata a 18. századig

A várossá fejlődés korszaka Vasvár fejlődéséhez az elvi alapot kétségtelenül IV. László király 1279. évi privilegiális levele biztosította. A kiváltságlevél indokolása egyben azt is sejteti, hogy a várossá fejlődés nem volt egyenes vonalú és gyors folyamat. A városias település jegyei már a 13. században feltűntek ugyan, de a háborúskodást követő gazdasági visszaesés, sőt a népesség csökkenése átmenetileg jelentéktelen településsé tette Vasvárt. IV. László privilegiális levele „villicus", tehát falubíró megválasztására ad jogot,

35 és találkozunk eleinte a „villa Vosuar" megjelöléssel is. A legtöbb adat Vasvárt mégis „civitas" (1315), vagy „civitas regalis" (1330) néven emlegeti, később esetleg „oppidum" (mezőváros), egyszer-másszor vagylagosan „civitas seu oppidum" rangján említi. A fejlődés legjelentősebb szakasza az Anjou-korra és Zsigmond uralkodásának idejére tehető. 1310 körül németek szállták meg Vasvárt, elsáncolták magukat a káptalani templomban. Henrik bán fia, János a megye nemeseinek segítségével kiszorította őket Vas megyéből, miután 1311-ben rájuk gyújtotta a templomot.

30 Ezután békés fejlődés következett. Az Anjounkori gazdasági fellendülést népes vásárok is tükrözik. A városban királyok fordulnak meg, a megye nemesei a város térségében tartják közgyűlésüket. Van adat arról, hogy távolabbi vidékek lakói Vasváron szerzik be só- és vasszükségletüket, és megemlíthetjük, hogy főleg a megye területéről, de távolabbi vidékekről is a káptalan hiteles helye elé jönnek ügyeiket intéző emberek. Történelme folyamán a vasvári társaskáptalan létszáma ebben az időszakban legmagasabb. A 14. század derekán Vasvár gazdasági, kereskedelmi, közigazgatási ós kiváltságos jogok alapján is városnak tekinthető, amelyet szabadon választott bíró és 12 esküdt polgár irányított. A város magisztrátusa okleveleket állított ki, sőt terjeszkedő törekvéseiben jelentős tekintéllyel járt el. A város lakói (hospites) elfoglalták Mákfa ingatlanát, hatalmaskodtak a Nádasd nembeli Pethők jobbágyai, sőt családtagijai felett is. A város polgárainak növekvő öntudatát és gazdasági befolyását mutatja, hogy felléptek a vasvári káptalannal szemben is, maguknak követelve Zsidóföide Vasvárral határos részét. Ez a per 1373-ban kezdődött, és úgy tűnik, hogy a polgárság javára átmeneti sikereket hozott. Mária királynő a kiéleződött vitát ugyanis úgy akarta áthidalni, hogy megbízta Hosl fia Jánost és Kemendi Kokas Lászlót: Zsidófölde helyett más birtokrésszel elégítsék ki a káptalant, ez a település pedig legyen a királyi Vasvár része. Figyelemreméltó a város polgárainak érvelése: nem vonták kétségbe a káptalan birtoklásának jogosságát, de Zsidóföldének azt a részét, amely a királyi Vasvár végében van („in fine civitatis nostre Castriferrei"), véleményük szerint nem nélkülözhetik. Az elhúzódó per irataiból kiderül, hogy a város polgárai a kastély helyét, 8 hold földet és a zsidótemetőt követelték maguknak. A királyné emberei a sárvári várhoz tartozó Szécseny és Császt 48 portás és 9 mansiós területét ajánlották fel cserébe. A csere azonban nem történt meg. A per "még Zsigmond király uralkodása idejében is folytatódott. 1393-ban Kanizsai Miklós tárnokmester Zsidóföldét a káptalan birtokának jelentette ki, de pontos határát megjelölni nem tudta. Végül ez a per 1416. aug. 12-én békés megegyezéssel fejeződött be.

37 A periratokból fontos topográfiai adatok elemezhetők ki Zsidóföldéről. A 14. század utolsó harmadában teljesen összeépült a királyi Vasvárral, annak „végében volt". 1358-ban 58 jobbágyportát (telket!) és 27 egész mansiót írtak benne össze „in ordine sessionum", tehát soros települési rendben. Ez a jelentős nagyságú jobbágyfalu ekkor már kimondottan soros utcaképet mutatott, földesura a vasvári káptalan volt. 139313