Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)

C. Harrach Erzsébet: Vas megye Árpád-kori építészeti emlékei nyomában

téglák alkalmazásával találkozhattunk Szőcén, Vasváron, Szentpéterfán. E korszak szép példája a régebben Vas megyéhez tartozó Egerváron látható. A helyreállított templom kifejlett szakiparra utal, sőt a kastély falazatába másodlagosan 52 befalazott profiltéglák sokasága is tanúja egy gazdag építési korszaknak. A nyílások méreteinek hasonlítgatása eltúlzott lenne, teljes műszaki felmérések és dokumentációk hiányában pedig tipikus alaprajzi sajátosságokra sem tudunk még ki­térni. A mai rohanó élettempóval ellentétes aprólékos kutató munkát tehát folytatni kell. E munkának fontosságát azonban nemcsak a kevés számú szakembereknek kell tudnia, hanem múltját és hagyományait tisztelő egész társadalmunk közös akarata és támoga­tása kell hozzá. Szülőnek, tanárnak, népművelőnek, könyvtárosnak, építésznek, mű­vészettörténésznek, minden kultúrpolitikusnak feladata, hogy neveléssel, felvilágosító munkával felélessze és erősítse a történelmi hagyományaink iránti szeretetet és tiszteletet. Műemlékvédelmünk akkor lesz igazán eredményes, ha a társadalmi és szakmai együttműködés harmonikus lesz, és akkor történeti múltunkat anyagi erőnkön felül is védelmezni és óvni tudjuk majd. JEGYZETEK 1. Schematismus Sabaricnsis. (továbbiakban: Sehern. Sab.). 1972. 50. 1. 2. Karlovits Vince plébános szíves közlése. 3. Kazó-vizitáció, 653. 1. 4. Sehern. Sab. 97. 1. 5. Sehern. Sab. 44. 1. 6. Országos Levéltár (továbbiakban: OL.). P. 1314 Batthyány család levéltára, Missiles, no 23 148. 1638. augusztus 27. 7. A kutatást Levárdy Ferenc, az OMF munkatársa végezte. 8. Kazó-vizitáció. 411. 1. 9. Az alaprajzokat felmérte és rajzolta a szerző, Szt. Vid kivételével, 10. Kazó-vizitáció. 706. 1. 11. Batthyány-vizitáció. 1322. 1. 12. Szily-vizitáció. 182. 1. 13. Sehern. Sab. 113. 1. 14. Sehern. Sab. 35. 1. 15. Kazó-vizitáció. 1. 1. 16. Sehern. Sab. 55. 1. 17. Kazó-vizitáció. 188. 1. 18. Sehern. Sab. 72. 1. 19. Az ásatásokat dr. Walter Ilona, az OMF munkatársa végzi. 20. Kazó-vizitáció. 479. 1. 21. Sehern. Sab. 83. 1. 22. Kazó-vizitáció. 550-551. 1. 23. Sehern. Sab. 87. 1. 24. Anjou-kori okmánytar Vi. 5667-482. 1. OL. DL. 41258. 25. Sehern. Sab. 102. I. 26. Kazó-vizitáció. 633. 1. 27. Vallásügyi iratok. OL. P. 533. Ostffy család levéltára 6. sz. csomó fasc. B. 7. 28. OL. Helytartótanács levéltára. C. 99. Jelzetes könyvek XI. sor. A 116/1. 29. Szt. Benedek rend története XII/A k. 95. 1. 30. Plébániai irattár szerint. 31. Sehern. Sab. 102. 1. 32. Sehern. Sab. 59. 1. 33. Kazó-vizitáció. 12-13. 1. 34. Böle-vizitáció. 35. Sehern. Sab. 59. I. 36. Kazó-vizitáció. 37. Dr. Bandi Gábor múzeumigazgató végzi a kutatásokat. 257

Next

/
Oldalképek
Tartalom