Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)

C. Harrach Erzsébet: Vas megye Árpád-kori építészeti emlékei nyomában

előzményekre, és előzetes kutatás, megfigyelés nélkül készült el a munka. A sárvári és kőszegi várak gazdag eredményeiről kutatóik már beszámoltak, így itt csak megemlítjük azokat. E két várban gazdag középkori múlt emléke került felszínre, mely Kőszegen bemutatásra is kerülhetett. A továbbiakban néhány olyan kisebb egyházi objektum kutatási és műemlékvédelmi eredményeit kívánom ismertetni, melyek középkori eredete eddig kevéssé volt ismert vagy bizonyított. A Szentpéter fa határában álló gazdag temetőtemplomra (i. kép) - látható értékei ellenére - kevés tudományos gondot fordítottunk. A templom értéke műemléki kategóriába sorolásával kifejezésre jutott, de különleges régészeti vag/ építészettörténeti kutatására nem került sor. Köztudomású, hogy a templom Monyorókerék tartozéka volt, s arról is tudunk, hogy ennek következtében arányában és részletképzésében hasonló templomok a mai Ausztria területén állnak. A kutatások cseréjére a szomszédos ország műemléki hivatalával eddig még nem kerülhetett sor, így csak az épületről leolvasható adatok kerülhetnek feldolgozásra. A templomkülsőt 1962-ben tatarozták. Sajnos a falszövetek alapos kutatása akkor nem történt meg. Az a tény azonban, hogy a szentélye és a sekrestyéje bordás boltozatú (2. kép), szentélyén mérműves ablakok, míg a hajó déli oldalán egy későgótikus bejárat található, egyértelművé teszi középkori származását. „1221-ben a Ják felé vezető út mentén állott Szent Péter temploma."

1 A román kori templomból egyelőre semmilyen részletünk nincs. A tatarozások során azonban ellenőrizhető volt, hogy a profilos tagozatok is mind égetett téglák, ami nálunk nem mondható általános szokásnak. A körzetben égetett idomtéglával Egerváron, Vasváron találkozunk. A díszítőelemeket még azoknál a templomoknál is kőből készítették a többi épületen, ahol a falazat anyaga teljes egészében tégla. Szentpéterfán a déli kapu gazdag későgót tagozatai éppúgy égetett profiltéglák, mint az ablakrácsok, boltozatok, zárókövek, szentségtartó (3. kép). Az alkalmazott anyagok, azok előfordulása mindig fontos a tudományos kutatás számára. Részletkutatások hiányában csak létükre kívánjuk felhívni a figyelmet. Stílusjegyek alapján arra következtethetünk, hogy a keletéit szentély részben már áll a XIV. sz.-ban, a XV. sz.-ban bővítik a hajóval és sekrestyével és újraboltozzák a szencclyt, míg a hajó beboltozására a XVIII. sz. közepén kerül sor, amikor az 1752. évi tűzvész után újjáépítik. A szentélyboltozat záróköveinek letisztítására az 1974. évi belső festéskor került sor, a sekrestyében levő figurális gyámkövekkel (4. kép) együtt. Utóbbiak kőből faragottak. A zárókövek címereket ábrázolnak. A szentély felőli sorrendben: Eilerbach Berthold címere, Szécsi Borbáláé, a Kanizsai és legvégül a Szentgyörgyi családok címerei. A címerekből ismert kegyurak személye a családi életük eseményei - háborúk, házasság, vétel-eladás - adhatnak pontosabb támpontot a különböző építési periódusokra. Az épületben rejlő értékek mentése kényszerítette a műemléki hatóságot - amely anyagi és szellemi kapacitás hiányában a belső festést megelőzően falkutatást végezni nem tudott -, hogy a belső renoválást csak egy átmeszelésre korlátozza. Még így is felszínre került a hajóban a falpilléreken levő ovális keretekben néhány barokk falképtöredék. Egy stációsor egyes képei lehettek, amelyek fennmaradtak ugyan, de restaurálásukra sem az egyház, sem a műemléki hatóság nem gondolhat egyelőre. A vizitációs anyag említést tett egy kő keresztelőmedencéről. Ez is előkerült a községben levő plébániakertből, ahol félig a földbe süllyedve vészelte át az idők viharait.

2 Sajnos csak a nyolcszögű elszedett medence került napvilágra, a talprész elkallódott. Az 1975. nyarán még a plébániakertben levő medence remélhetőleg javasok helyére, a templomba került át azóta. Kevés számú középkori keresztelőmedencéink száma tehát megint gyarapodott eggyel. 251