Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)
Szilágyi István: Adatok Szombathely 18-19. századi életéhez
Lámpák Már 1754-ből tudunk egy ércből való lámpáról. Bőle András kéziratában három szerepel. Az 1856-57. évi leltár az öreg oltár előtt való lámpát, két más öreg lámpát és egy lusztert sorol fel, továbbá egy szentsírhoz tartozót. Az öreg oltár előttit Dulf László javította és ezüstözte. m A piaci kápolna felszerelésében hét darab szerepelt. Nem tudjuk, melyek maradtak később is a Kálvária tulajdonában. Gyertyatartók 1754-ben hat volt, kettő ércből, négy fából. Szily vizítációja nyolc aranyozott gyertyatartót említ, hasonlóan a Bőle-féle kézirat is. A piaci kápolnából két réz gyertyatartó került át a Kálváriára. Az 1857-es leltár aranyozott gyertyatartói már azok lehettek, amelyeket Leopold Kugelwisser (Kuplvieser) szállított, s amelyekért 1853 márciusában 45 forintot kapott. Számlája szerint hat lámpást adott „valódi aranyból", a tabernaculum melletti két kis angyalhoz, mintha vinnék azokat. 195 A berendezés ismertetésénél láttuk, hogy Lewisch a főoltáron a tabernaculum mellett két, egyébként hat aranyozott gyertyatartót jegyzett fel, a mellékoltároknál pedig két-két darabot. Szenteltvíztartó és -hintő Már 1780-ban volt, rézből. Bőle és az 1857-es leltár is említi. Két rézből való a piaci kápolnából is került ide. Szombathely látképe. Rohbock rajza, Hablitschek metszete 1850 körül. Jól láthatók az 1828-ban kiépített stációk. Az előtérben valószínű két remete. 175