Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)
Szilágyi István: Adatok Szombathely 18-19. századi életéhez
Kálvária 1776 1844 1846 év 500 200 100 kg A súlyok köztudottan becsült értékek voltak, s nehezítik a későbbi eligazodást. Valószínű, hogy az apácák két harangjukat „önként" felajánlották, ezért az 1917. június íj-én kelt kimutatás már csak az 500 kilósról beszél. Ez sem maradt azonban sokáig a helyén. 1917. szeptember 22-én püspökéhez írt panaszos levelében a perjelnő elmondja, hogy a hadvezetőség augusztus 13-án erőszakkal elvitte. Mikes János közbenjárására már október 23-án visszakapták legkisebb, 87 kg-os harangjukat, igaz, visszaszerelés nélkül, az elvitt és 155 kg súllyal meghatározott középső (?) harangjukról pedig végleg le kellett mondaniok. A két háború között ismét három harangjuk volt az apácáknak, amelyek közül a két nagyobbikat Slezák budapesti harangöntőnél csináltatták. 150 A második világháborús rekvirálás kapcsán ezekről már pontosabb kimutatás készült, de szintén a minket elsősorban érdeklő adatok nélkül: 151 Az összes harangok száma 1 1 1 A harangok legnagyobb külső átmérője 92 70 35 A harangok anyaga Bronz (Becsült) súly kg 404 180 80 A leszerelt harangok lemért súlya - 180 -• Az átvételi jegyzőkönyv kelte 1944. május 25. A hátramaradt példány rosszul olvasható indigós másolat. Hogy a valós helyzetet kiderítsük, 1975 szeptemberében a kápolna padlásán és a tornyokban folytattunk vizsgálatot. Csak a déli toronyban találtunk harangszéket, az északiban ennek nyoma sem volt felismerhető. A háromrészes állványon jelenleg két harang függ. A régebbi átmérője 55 cm, felirata MARTINUS FELTL HAT MICH GEGOSSEN IN GRAZ 1760. A lapos relief nem volt alulról kivehető. Az újabb átmérője 92 cm, felirata az egyik oldalon: ÖNTETETT / A SZOMBATHELYI NÖI KARMELITA ZÁRDA RÉSZÉRE / SZLEZÁK LÁSZLÖ HARANGöNTÖ / MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÜS MESTERE ÁLTAL / BUDAPESTEN AZ ÜRNAK 1931. ÉVÉBEN. A másikon: (Szent József dombormű) SZENT (Szent Teréz dombormű) TERÉZIA / MENJETEK JÓZSEFHEZ* KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK / „DICSÉRJÉTEK AZ URAT MENNYEKBEN / DICSÉRJÉTEK ÖT A MAGASSÁGBAN". A nagyobbik harang származása egyértelmű feliratából. A kisebbiknél lehetséges, hogy az 1944-es jegyzőkönyv helyesen olvasva 55 cm átmérőt tüntet fel, ami a súlyból is biztosra vehető. Ez viszont feltételezni engedi, hogy az első világháborúban viszszakapott és a másodikban is megkímélt grazi harang azonos a Szily vizitációjában említett grazi haranggal. 152 A felbukkant 1776-os évszám egyszerű tévedés is lehet, amire az összeírásokat vizsgálva többre is találtunk. A harang mestere, Martin Feltl 1747-től működött Grazban 1782. június 11-én bekövetkezett haláláig. 153 A kápolna felszerelése A kápolna felszereléséről részben az egyes leltárakból, részben a számadásokból alkothatunk képet magunknak. Eddig a következő leltárakat ismerjük és dolgoztuk fel tanulmányunkban: 168