Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)
Szilágyi István: Adatok Szombathely 18-19. századi életéhez
Az új toronykeresztet Mangh lakatos készítette, a rézgombot pedig Majer Josef kolompár, 1822-23-ban még meszelték - „ki fejéritették" - a kápolnát, a fala köré burkolatot készítettek, megcsinálták a sekrestyeajtót és más apró munkákat. Az asztalos Joseph Petter volt. 13 forintos számlája komolyabb munkára nem elegendő. 44 A megváltozott külsejű kápolnát egy ismeretlen szerző 1822-ből való metszetén 45 a kép középrészén láthatjuk. Az erősen sematizált ábrázoláson a részletek nem vehetők ki. A torony feltűnően magas, az oromfal háromszög alakú. i8í6-27-ben ismét javításokról olvashatunk. A kőművesek 22 napon át dolgoztak. 46 A rákövetkező év a nagy építkezések ideje volt, de ezek a kápolnát kevésbé érintetSzombathely látképének részlete. Tischler Antal metszete, 1790. Az 5. szám a kéttornyú kálvária kápolnát ábrázolja. Előtte három kereszt ték. Az odalátogatók zavartalanul kereshették fel, mígnem 1834-36-ban ismét tatarozni kellett. Az 1880 forintot kitevő kiadások jórészt a kápolna miatt váltak szükségessé, de a munkákra utaló megjegyzést nem találtunk, azok inkább fenntartás jellegűek lehettek. A mesterek közül Rost János asztalos, Jakum György lakatos, Zámber Ferenc kötélgyártó, Ledich Ferenc üveges stb. nevével találkozunk. 47 A megújult kápolnát az 1841. évi Böle-féle egyházlátogatás csak nagyon szűkszavúan írja le: „Ezen Kápolna I757 ik évben a buzgó hivek bő kezüségée által építtetett kőből, 1770* évben pedig ki igazéttatott és fa zsindellel fedve mintegy 500 embert foglalhat magában, tűrhető állapotban létez, Krisztus Urunk kínszenvedése emlékezetére vagyon felszentelve ... karzattal, orgonával, szószékkel... van ellátva, vagyon köbül hozzá ragasztott sekrestyéje is." 48 1842-43-ban Nikits Ignác ácsmester „ . . . a kálvária templom tetejének accorda szerint lett igazittásáért. . ." kapott 210 forintot, 48 a következő két év számadásaiban pedig „Ifjabb Vojta, Építő Mester Ur Contojára fizettetett 73,24 .. .". Ez a munka kisebb javítás és meszelés volt. 50 1851-52-ben folyt le a kápolna és a remeteház ismételt nagyobb tatarozása, 51 amely 157