Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)

Nyomdák és kiadványok, könyvtárak és olvasók Vas vármegyében a 16 - 20. században - Tilcsik György: Új adatok a Szombathelyi Polgári Olvasótársaság működéséhez, 1837 - 1841

is, toborzást folytattak. Mindezek eredményeként a társaág 1837 közepére már 68, az esztendő végére pedig 81 taggal rendelkezett.14 Ezen adatok különösen akkor beszéde­sek, ha figyelembe vesszük, hogy ezidőtájt Vas vármegye székhelyén hozzávetőlegesen csupán 4000 személy élt.15 A tagdíj 1837-től 1839-ig évi 3 pengőforint, azaz 7 váltófo­rint 30 krajcár,161840-ben és 1841-ben pedig évi 4 pft (10 vft) volt.17 Összehasonlításul közöljük, hogy az olvasótársaság megalakulásának idején egy 1 font 20 lat18 — azaz 91 dkg — súlyú búzakenyér 2 2/5 pkr-ba (6 vkr-ba),19 1 font — vagyis 56 dkg - marha­hús 5 1/5 pkr-ba (13 vkr) került,20 miközben az alapítók közül Szombathely város al­kalmazásában álló Irlinger Károly másodaljegyző és Weisenböck Károly városkapitány személyenként évi 80 pft (200 vft) fizetést kapott.21 Az egyesület alapszabályzata nem tartalmazott semmiféle megkötést a belépni kí­vánók jogi helyzetét vagy lakóhelyét illetően, így sem a szombathelyi polgárjog meg­szerzése, sem a helybenlakás nem volt előfeltétel. A társaság polgári és igencsak nyitott mivoltát igazolja az a tény is, hogy nem csak férfiak lehettek tagok, bár ezzel a lehe­tőséggel az vizsgált 5 esztendő alatt mindösszesen egyetlen hölgy, névszerint Zsoldos Rozália élt. Zsoldos Rozália — aki minden bizonnyal a társaság alelnöke, if). Zsoldos István édesanyja volt — 1837 első felében lett tag, és neve — bár 1838 decemberében el­hunyt - 1839-ben is szerepelt a tagdíjat fizetett személyek között.22 14 MNL VaML Szvkt. PKSz. Manual über Einnahmen und Ausgaben des Lese Vereinjs] für das Jahr 1837. (továbbiakban: Bev. és ldad., 1837.) Empfang (továbbiakban: Bev.), Manual über Einnahmen und Ausgaben des Lese Verein[s] für das Jahr 1838. (továbbiakban: Bev. és kiad., 1838.) Bev, Manual über Einnahmen und Ausgaben des Lese Verein[s] für das Jahr 1839. (továbbiakban: Bev. és kiad., 1839.) Bev, Manual über Einnahmen und Ausgaben des Lese Verein[s] für das Jahr 1840. (továbbiakban: Bev. és kiad., 1840.) Bev., Manual über Einnahmen und Ausgaben des Lese Vereinjs] für das Jahr 1841. (továbbiakban: Bev. és kiad., 1841.) Bev. 15 Fényes Elek adatai szerint 1835-ben 3888 fő, a következő esztendőben megjelent egyházi sematiz­mus szerint pedig 3966 fő élt Szombathelyen. Fényes Elek: Vas vármegye mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben, 1836. Bev. és jegyz. Benézik Gyula, Mayer László. Szombathely, 1991. 71 p. (Vas megyei levéltári füzetek; 4.); Schematismus venerabilis eléri dioecesis Sabariensis pro anno bissextili MDCCCXXXVL Sabaria, [1836.] 22-23. p 16 MNL VaML Szvkt. PKSz. Bev. és kiad., 1837. Bev., Bev. és kiad., 1838. Bev., Bev. és kiad., 1839. Bev. Az 1811-ben, majd 1816-ban végrehajtott devalváció után Magyarországon kétféle fizetőeszköz, a pengő- és a váltóforint volt forgalomban: 1 pengő- vagy ezüstforint 2,5 bécsi értékű vagy váltóforintot ért. Mindkét forint váltópénze a krajcár volt, és 1 forint 60 krajcárral volt egyenlő. A továbbiakban a különböző pénzegységek elnevezését rövidített formában — pft, pkr, vft és vkr — használjuk, és az ősz­­szegeket — függetlenül attól, hogy a forrásokban hogyan szerepelnek - a könnyebb érthetőség és ösz­­szehasonlíthatóság érdekébe ügy adjuk meg, hogy előbb a pengőforint és pengőkrajcár, majd zárójel­ben váltóforint és váltókrajcár szerinti értéküket közöljük. 1 MNL VaML Szvkt. PKSz. Bev. és kiad., 1840. Bev., Bev. és kiad., 1841. Bev. 18 Font és lat: súlymértékek. 1 bécsi font = 32 bécsi lat. 1 bécsi font= 0,56006 kg. 1 bécsi lat= 1,75018 dkg. Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig. Bp., 1991. (továb­biakban: Bogdán, 1991.) 49., 443-444., 451-452., 623., 624. p. (A Magyar Országos Levéltár kiad­ványai. 4. Levéltártan és történeti forrástudományok; 7.) 19 MNL VaML Szvkt. Közgyűlési és tanácsülési iratok (továbbiakban: Ktir.) fasc. 168. nr. 110. 20 MNL VaML Szvkt. Ktir. fasc. 168. nr. 92. 21 MNL VaML Szvkt. Ktjkv. 3/1836-1837., 14/1836-1837. 22 Némi bizonytalanságot okoz, hogy ifj. Zsoldos István édesanyjának leánykori neve Müller Rozina volt, áld 73 éves korában, 1838. december 17-én, Szombathelyen halt meg. MNL VaML Vas vár­megye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye. Szombathely, római kato-207

Next

/
Oldalképek
Tartalom