Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Forradalmak és háborúk kora. 1948 - 1849 és 1914 - 1918 eseményei Vas vármegyében - Tilcsik György: "Szívesen szolgálok hazámnak…" Adatok az 1848 őszi Vas vármegyei népfelkelés történetéhez. Wimmer Ágoston, felsőlövői evangélikus lelkész szerepe a népfelkelésben
Batthyány Lajos ugyancsak 1848. szeptember 18-án Békássy Imrét (1793—1868),29 Vas vármegye kiscelli választókerületének országgyűlési képviselőjét vármegyei kormánybiztossá nevezte ki,30 mégpedig azzal a feladattal, hogy mind a népfelkelés, mind a honvédsereg szaporítása tekintetéből állítandó toborzás iránt e megyéhez kiadott rendeletemnek minél gyorsabb s minél sükeresebb foganat szerzése végett, mindazt megtehesse, mit e részben jónak, hasznosnak és célszerűnek találand A miniszterelnök e levele szeptember 20-án délelőtt érkezett meg Szombathelyre, míg az új Vas vármegyei kormánybiztos ugyanezen a napon írt levelében Zarka Sándor első ahspánt tájékoztatta kinevezéséről, valamint arról hogy a neki adott utasítás szerint mielőbb Szombathelyen kell lennie. Békássy egyúttal közölte Zárkával, hogy az országgyűlésről való távozásához szükséges engedély megszerzése miatt legkorábban szeptember 25-én délután érkezik meg Vas vármegye székhelyére, egyúttal kérte az első alispánt, hogy ekkor tartózkodjon hivatalában, illetőleg az immáron neki — mármint Békássynak — küldött és Szombathelyre érkező leveleket őrizze meg, továbbá a közös és hatékony fellépés érdekében szerezzen pontos és hivatalos információkat a szomszédos Zala vármegyében tartózkodó horvát csapatok mozgásáról, tevékenységéről és a helyi lakosság azokkal kapcsolatos reakcióiról.32 Batthyány Lajos szeptember 19-én - annak biztosítása érdekében, hogy érdemi segítséget tudjanak majd nyújtani a horvátok elleni harcok során a sorkatonaságnak és a nemzetőrségnek — a Vas vármegyei népfelkelők parancsnokává Vidos Józsefet (1805—1849), a korábban a Dráva mellé rendelt, majd onnan a horvát támadás után visszavonult Vas vármegyei mozgó nemzetőrség parancsnokát nevezte ki,33 másnap, szeptember 20-án pedig a miniszterelnök - elfogadva a horvát határőrvidéket szemé-2> Békássy Imre közéleti pályájára lásd: Pálmány Béla: Békássy Imre, békási. In: Uő: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja, 1825—1848. 1. köt. Bp., 2011. 816-817. p.; Tilcsik György: Békássy Imre, békási. In: Az 1848—1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. Bp., 2002. 90-92. p. 30 MNL VaML Vvkb. Bizottmányi jegyzőkönyvek (továbbiakban: Bjkv.) 1147/1848.; MNL VaML Vvkb. Bir. 1147/1848.; GBLir. 1999. 2. köt'1428-1429. p. 31 MNL VaML Vvkb. Bir. 1147/1848. 32 MNL VaML Vva. Air. 262/1848. 33 GBL ir. 1999. 2. köt. 1477-1478. p.; Hermann Róbert: A kormánybiztosi rendszer 1848—1849-ben. = Hadtörténelmi Közlemények, 1998. 1. sz. (továbbiakban: Hermann, 1998/b.) 73. p.; Urbán Aladár: Batthyány Lajos és a vasi fölkelősereg 1848 szeptember-októberében. Hadtörténelmi Közlemények, 1985. 4. sz. (továbbiakban: Urbán, 1985.) 790. p. Vidos kinevezésének szövegét lásd: GBL ir. 1999. 2. köt. 1459-1460. p. Vidos Józsefről a teljesség igénye nélkül lásd: Hermann Róbert: Vidos József kormánybiztosi jelentései. (1848. október 16. - december 27.) In: Savaria, 1992—1995. Pars historica. Szerk. Söptei István. Szombathely, 1995. (továbbiakban: Hermann, 1995.) 47-93. p. (A Vas Megyei Múzeumok Értesítője; 22/1.); Uő: „...tán a tavasz a durva tél után kellemetes leend”. Vidos József levelei és jelentései, 1848. február—szeptember. = Vasi Szemle, 1998. 2. sz. 141-160. p.; Uő: Egy népfelkelés anatómiája. Nagykanizsa felszabadítása 1848. október 3-án. In: Uő: A Drávától a Lajtáig. Tanulmányok az 1848. nyári és őszi dunántúli hadi események történetéhez. Bp., 2008.113-166. p.; US: Vidos József kiadatlan 1848-1849. évi iratai. In: Határon innen, határon túl. Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára. Szerk. Bariska István, Mayer László. Szombathely, 2012. 187-197. p.; Pálmány Béla: Vidos József, koltai. In: Uő: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja, 1825—1848. 1. köt. Bp., 2011. 1222-1223. p.; Simon — Tücsik, 1989. 269-333. p.; Tilcsik György: Vidos József politikai pályája. In: Előadások Vas megye történetéről. 2. Szerk. Tilcsik György. Szombathely, 1993. 27-39. p. (Vas megyei levéltári füzetek 6.); Urbán, 1985. 786-801. p. 392