Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Reformáció Vas vármegyében a 17- 20. században - Pál Ferenc: Protestáns-katolikus együttélés Vas vámegyében, 1790 - 1848
CEHESELET A céhek azon túl, hogy az egy településen lakó és ugyanazon vagy hasonló mesterséget űző, termelő iparosok gazdasági érdekvédelmi tömörüléseként működtek, vallási funkciókat is betöltötték. Helyzetükben komoly változást Mária Terézia 1761. évi céhrendelete hozott, amely a szervezetek különféle monopóliumait jelentősen megnyirbálta. A rendelet alapján az új céheknek már gyakorlatilag „szabvány privilégiumokat” adtak, amelyek szabályozták a vallási kötelezettségeket, a céhek belső életét, működését az inasok alkalmazását és a mesterjog elnyerését.31 A Habsburg Monarchiában a céhrendszer az ellenreformáció egyik hathatós eszközének számított, ugyanis kihasználva a céhek középkori eredetű vallási és emberbaráti hagyományait, szigorú katolikus vallási előírásokhoz kötötték a céhtagságot. Ez ellen a protestáns mesterek évszázados harcot vívtak, de csak II. József uralkodása nyomán lett érezhető a céheken belül a lassan érvényesülő vallási türelem. A rendszer a 19. században gyakorlatilag egyfajta másodvirágzását élte úgy, hogy a protestáns céhtagok részéről a vallási jogkiterjesztés gyakorlatának és harcának egyik színterévé vált.32 A Vas vármegyéhez beadott, a céhek életével kapcsolatos kérelmek döntő többsége arról szólt, hogy a szervezeten belül a vallási kiadások megosztását hogyan módosítsák, annak érdekében, hogy megfeleljenek az 1791:26. te. 3.§-a rendelkezésének, miszerint a protestánsok „... sem miseáldozatokra, sem körmenetekre, sem a saját vallásukkal ellenkező más szertartásokra és cselekvényekre semmiféle címen és büntetéssel ne kényszeríttessenek, vagy e címen teljesítendő bármily nevezetű adózásokra ne kötelezhessenek.”33 A körmendi csizmadiacéh evangélikus tagjai 1821-ben a fentiek fényében joggal kifogásolták, „... hogy az áltatok szolgáltatni szokott szentmisékre a közös céhládából, hol többet, hol kevesebbet kivesznek, ...”,34 35 és az összegből szentmiséket mondatnak. Mint írták: „Mi mindenkor és minden vallás iránt tisztelettel viseltetvén, távol légyén most is tőlünk, hogy ezen sérelmeink megorvosoltatása kérelmével valamely vallásbéli gyűlölségnek gerjesztésére céloznánk, mivel az ilyetén gyűlölségnek már hazai hathatós törvények rendelései által szíveinkből annyival is inkább kiírtaivá lenni kelletik, mennyivel hiányosabb, hogy mindnyájan egy atyának fiai, ugyanazon egy országnak polgárjai lévén egyforma törvényekkel kormányozhatunk, is A vármegyei bizottság az ügyben vizsgálatot tartott, amelynek során a pápisták elismerték, hogy minden évben egy szentmisét mondatnak, amelyért hol 1 forintot, hol 25 garast, hol pedig 1 tallért fizettek. Az árváltozást azzal magyarázták, hogy a misék alatt használt gyertyájuk elfogyott és másik hét szálat kellett vásárolniuk, amelyet 21 ft értékben a céhpénzből fizettek. Védekezésként pedig azt adták elő, hogy a miséket az egész céhért szokták mondatni, és ők csak ezt a szokást követték.36 31 Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete, 1700-2000. Bp.-Pécs, 2002. 129. p. 32 Magyar katolikus lexikon. 2 köt. Főszerk. Diós István. Bp., 1996. 191. p. 33 MTT 1740-1835. 171. p. 34 MNL VaML Vvkir. 2384/1821. 35 Uo. 36 MNL VaML Vvkir. 2384/1821. 285
