Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Reformáció Vas vármegyében a 17- 20. században - Pál Ferenc: Protestáns-katolikus együttélés Vas vámegyében, 1790 - 1848
tagadtatott volna, ők a falon felhágván és a torony födelét kitörvén a% azpn lévő harangot erőszakosan elvitték és a mái napig semmi okát nem adván tetteknek, ayt elő nem adják A vármegye a bejelentést követően bizottságot küldött ki az ügy kivizsgálására, ami azonban némileg módosította a püspök vázolta tényállást. A templom közösen használt harangja ugyanis némi javításra szorult, és a munka elvégzésére a református atyafiak engedélyt kértek Baratskay Istvántól, az őriszentpéteri plébánostól. A veleméri céhmester azonban nem adta át számukra a templom kulcsait, erre a protestánsok felmásztak az amúgy romos templom tornyába, és az ablakon keresztül bementek a harangokhoz. Az ügy kapcsán készült tiszti tudósítás megállapította, hogy „... a templomablak helyén nem valamely rossz akaratául, hanem együgyüségbüllépnék bé, következésképpen a Szentegyházfeltörése bűnében nem keveredtek ...”.12 13 14 A református harangjavítók az esetet megúszták egy érzékeny dorgáltatással...”.w A veleméri templomhoz hasonlóan Felsőpetrócon (ma: Gornji Petrovci, Szlovénia) is egészen 1832-ig a katolikus Szentháromság-templom tornyában függő harangokat használták mind a katolikusok, mind pedig az evangélikusok. Mindezt ráadásul úgy, hogy mivel katolikus ember a templom közelében nem lakott, evangélikus harangozót alkalmaztak. A két felekezet az ő részére egyaránt egy mérce rőföt és 12 krajcár fizetést adott. Az eset pikantériáját növelte, hogy bár a Muravidék legnagyobb evangélikus templomának tartott péterhegyi (ma: Gornji Petrovci, Szlovénia) templomot már 1804- ben felépítették, tornyába azonban harangot nem helyeztek el. 1829-ben a püspöki vizitációs bizottság eltiltotta az evangélikus harangozót, és helyette katolikus fogadtak, aki feladatát hasonló feltételekkel látta el, mint elődje: Mindkét isteni szolgálatra kiharangozott, és mindkét felekezet halottak búcsúztatta. 1832-ben azonban elkészült az evangélikus harangtorony, és ettől kezdve az evangélikusok megtagadták a harangozó bérének fizetését, mondván, ők erre a munkára felvettek egy saját vallásukon lévő személyt.15 A harangtorony mellett a másik fontos és gyakran közösen használt szakrális tér a temető volt, amely — és ez bármennyire furcsán hangzik is — központi helyet töltött be a vizsgált korszakban az emberek életében. Nagy jelentőséggel bírt számukra, hogy halottaik a templom környékén kapjanak örök nyughelyét. így történhetett Egyházasrádócon is, ahol a falu központjában, a templom mellett lehetett kijelölve a sírkert, ám Mária Terézia királynő (1717-1780, úr. 1740-1780) „Generale normativum in re sanitaris” című, 1775-ben kiadott rendelete azonban megtiltotta, hogy a lakosok a falvak központjába temetkezzenek.16 Az Egyházasrádócról az első katonai felméréskor készült térképen nem látható temető, csak a másodikon, igaz azon mindjárt kettő is,17 így azokat feltehetőleg az 1780-as években létesítették. 12 MNL VaML Vas vármegye nemesi köz- és kisgyűlésének iratai. Köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvek (továbbiakban: Vvkjkv.) 848/1815. 13 MNL VaML Vvkir. 848/1815. 14 Uo. 15 MNL VaML Vvkir. 656/1835. 16 Temetőkert. Szerk. Seléndv Szabolcs. Bp., 1972. 18. p. 17 https://mapire.eu/hu/map/europe-18century-firstsurvey (Megtekintve: 2017. április 8.) 282
