Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Bűnbakok Vas vármegye 17 - 20. századi történetében - Katonai Attila: "Ha kigyógyulunk az egyik őrületből, ne essünk a másikba!" Bűnbakok keresése a vasi megyeszékhelyen 1919 őszén
zetői — az Engel—Weiner család — rokonsági kapcsolatban állt a Svájcból hazatérő politikussal, valamint a vasi megyeszékhely kongresszusi zsidóságának vezetősége 3 nap múlva — utóbb idézendő - hasonlószellemű nyilatkozatában reagált a kialakult helyzetre. S végű, Vázsonyi Vilmos állításainak és tételmondatainak cáfolatát adta a keresztény-nemzeti szellemiséggel átszőtt helyi közvéleményt majorizáló újságíró, Lmgauer Albin cikkáradata. A korszak lényegének, és egyben újdonságának számított az emigrációból, vagy a politikai „szecesszióból” visszatérő tekintélyes közszereplők helyzetértékelő, elemző, iránymutató szeUemi belépője. Mi és miért történt a magyar társadalommal, akár csak az elmúlt 1918-1919. esztendőben. És kik ezért a felelősek? A válaszokra vélhetően nagyon kíváncsi volt a társadalom művelt sokasága épp úgy, mint az újságolvasó alsóbb néposztályok. Nem hosszú történetpolitikai fejtegetésre gondoltak, hanem rövid, publicisztikai tömörséggel megfogalmazott, de a lényegre fókuszáló adekvát válaszokra, hogy aztán társadalmi helyzetük és valóságképükre igazítva elfogadják, vagy elutasítsák őket.* 8 9 * * * Már az is kérdésesnek tűnt, hogy a négy tényező; a dualizmus politikai rendszere/válsága, a világháború, az októbrista kísérlet és a Tanácsköztársaság, milyen oksági viszonyban vannak/voltak egymással, mert ez alapjaiban meghatározta nemcsak a válaszokat, hanem az érveléstechnikákat is. Vázsonyi Vilmos a szólásra való jogosultságát, jogosságát, bátorságát onnét merítette, hogy az elsők között volt, aki felhívta a figyelmet a bolsevizmus magyarországi veszélyére. Emlékezete nem csalta meg e téren, intranzigens álláspontját a korabeli források is megerősítik.4 „Kétségtelen - írta - a bolsevisták legtöbb vedére a zsidókból származott'TM ezek a pokol prófétái azonban a zsidó vallástól már eltávolodtak; istent megtagadták, tehát nem valóságban, csak sgármagásban voltak gsidók.”" Másodsorban ezek az elemek antikapitalisták révén hatalmas csapást mértek a kereskedelemre és az iparra, az ingótőkét lopták el, vagyis elsősorban a zsidó vagyonokat és tulajdonokat csapolták meg, így az áldozatok jelentős része zsidó volt. Majd így folytatta: „En nem hunyok szemet azoknak a hibái és blind előtt, akiknek sorából származom. Irtózatos bűn terheli azokat a zsidókéit, akik Magyarországba Mosgkvából behozták a bolsevigmust és rövid idő alatt a világ minden korrupáóját felülmúló harácso-Tőkéigki tMS’fó: Vázsonyi Vilmos eszmei-politikai arca. Bp., 2005. 14. p. Vázsonyi Vilmos édesapja a csabrendeki Engel családból származott, így állt rokonságban a szombathelyi Engel Sámuellel, aki a neológ hitközség iskolaszékének volt vezetője évtizedeken át, majd hitközségi elnök lett 1929 és 1940 között. Balázs Edit-Katona Attila: „... Zsidónak maradni és magyarnak lenni...” Mozaikok a szombathelyi zsidóság történetéből. Szombathely, 2004. 13. p. 8 E téren pregnáns írásnak számított Lovászy Márton: A magyar társadalomhoz. = Népszava, 1919. szept. 28. 1-2. p; Andrássy Gyula: Változzunk meg! Emlékezés az októberi forradalomra. = Pesti Hírlap, 1919. okt. 30.1-2. p. 9 Sokan voltak, akik már 1918 októberének végén érezték, hogy az események egy kommunista uralom irányába tartanak. Az 1918. november 2-án Bécsbe érkező Vázsonyi Vilmos véleményét így7 interpretálta a német nagykövet Wedel berlini főnökének: „Azt mondta mkm - mármint Vázsonyi - hogy Magyarország menthetetlenül a bolsevizmus karjaiba kerül. Károlyi ugyan még kézben tartja a gyeplőt, de a tömegesen hazaáramló katonák hamarosan kitépik azt a kezéből Magyarországból második Oroszország teszi A budapesti német főkonzulátus jelenti... Az 1918—1919-es forradalmak és az ellenforradalom német diplomáciai iratok tükrében. Szerk. és a bev. írta, a dokumentumokat ford. Tokody Gyula. Bp., 1989. 47. p. 111 Vázsonyi, 1919. 3. p. 142
