Dominkovits Péter: Szombathely mezőváros gazdaság- és társadalomtörténete a 17. században - Archivum Comitatus Castrriferrei 8. (Szombathely, 2019)

Előszó

ELŐSZŐ A történet még 1992-ben kezdődött, amikor e sorok írója a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltárának kezdő levéltárosaként felkérést kapott Szombathely város 17. századi tanácsülési és bírósági jegyzőkönyveinek regesztázási munkálatai­ban való részvételre. A megtisztelő munka a későbbi munkahelyváltást követően is folytatódott. Az eddigi gyűjtések és tapasztalatok összegzése a jelen dolgozat. Azt hogy idáig eljutottam, többek segítségének köszönhetem. Leginkább a fő forrásőrző hely, a Vas Megyei Levéltár vezetőinek és kutatásaimat mindenkor kész­ségesen segítő munkatársainak tartozom köszönettel, különösen Benczik Gyulának, Feiszt Györgynek, Mayer Lászlónak, Németh Józsefnek és Tilcsik Györgynek. Ha­sonlóképpen köszönöm a kutatásaim során nyújtott segítséget valamennyi érintett levéltár vezetőinek és munkatársainak. Külön köszönet illeti Vajk Ádámot, a Győri Egyházmegyei Levéltár igazgatóját, Kiss Máriát, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár nyugalmazott igazgatóját és H. Németh Istvánt, a Magyar Nemzed Levéltár Országos Levéltára főosztályvezetőjét. Ugyancsak köszönöm mindazon kollégák - így Fodor Pál, Goda Károly, Horváth József, Kenyeres István, Kóta Péter, Kiss Gábor, Pálffy Géza és Szende Katalin - tanácsait, akik anyaggyűjtésem során fontos adatokra és szempontokra hívták fel figyelmemet. Hálával tartozom témavezetőmnek, néhai Bácskai Verának, akinek meghatározó szerepe volt abban, hogy az összegyűlt adattömeg kézirattá formálódjék. Hasonló­képpen köszönöm Gecsényi Lajosnak és Várkonyi Gábornak, hogy a továbbgondo­láshoz fontos támpontokat nyújtottak. Nagyon köszönöm Felix Toblernek, a Burgenlandi Tartományi Levéltár és Könyv­tár levéltárosának, hogy hozzájárult a tulajdonában lévő három metszet jelen kötetben történő publikálásához. Végül, de nem utolsósorban, itt köszönöm meg feleségem Anita, nemkülönben fiaim, Péter és Márk megértő támogatását. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom