Dominkovits Péter: Szombathely mezőváros gazdaság- és társadalomtörténete a 17. században - Archivum Comitatus Castrriferrei 8. (Szombathely, 2019)
A 17. századi várostörténet előzményei
a legnagyobb 2 3/4 kiterjedésű— egy olyan tulajdonátrendeződés keretében alakultak ki, amely nem vonta maga után a háztartások nagymérvű elszegényedését. Az urbáriumokban a háztartásfők neveihez fűzött bejegyzések egy másik, ám ezzel szorosan összefüggő jelenségre utalnak, mely szerint az 1570-es években lényegi változások mehettek végben a helyi társadalom összetételében, hiszen míg az 1571. évi urbáriumban 21 esetben (9,7%), összesen nyolc 3/4 telek volt puszta állapotú, az évtized derekára már egy kisebb társadalmi földindulás következhetett be. Ezt igazolja, hogy míg 1577-ben 23 családfő (11,8%) telke volt pusztatelek, 33 családfőt (17%) - és egyes esetekben az egész család hangsúlyozásával - a meghaltként említettek, ugyanakkor kilenc esetben (4,6%) az adózásképtelen jelentésben használható „pauper azaz elszegényedett minősítés került a forrásba. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy a teleknagyság-változások mögött egy részleteiben még nem ismert, összetett és tulajdonát rendeződéssel járó demográfiai és migrációs folyamat zajlott le. Ha a 1577. évi urbárium 197 családfőjének névanyagát összevetjük az utcarendben felvett, 1592. évi, 202 nevet tartalmazó urbáriummal, 65 család (32%) ugyanazon a telken ült. A régi lakosság a nevek alapján bizonyosan azonosítható, és utcán vagy városon belüli ingatlanváltási aránya 5—10%-ra tehető. Az új nevek megjelenésének aránya magas, és ez alapján is valószínűsíthető, hogy a 16. század középső harmadában a városba menekült, betelepedett nemesi családok összetétele megváltozott, azonban jelenlegi ismereteink birtokában a fentieken túlmutató arányszámok valószínűsítése elsősorban a gyakori vezetéknevek Barbély, Szabó, Takács, Varga stb. magas száma miatt nem célszerű. A kisvárosi társadalom „másik fele”, a nők státusának kutatására az urbárium is alkalmas — mivelhogy tartalmazza a női családfőket.106 Az 1565. éviben csupán egy háztartásfő özvegyasszonyt, a féltelkes Pap Jánosnét regisztrálták, ugyanakkor mellette egy, a családi állapotot nem egyértelműen feltüntető feljegyzésben a féltelkes „Kolos Aßon” található. A helyi társadalomban az 1570-es években beállott nagy demográfiai változások itt is visszatükröződnek. Az 1571. évi urbáriumban feltűnően nagy a férjük nevén számon tartott özvegyasszonyok („relicta”) száma: 26 fő — a családfők 12%-a, akiknek többsége fél- és negyedtelkes (12, illetőleg 10 fő) volt, de található közöttük két egésztelkes és egy 3/4 telkes hölgy is. Az 1577. évi urbáriumban, bár számuk némileg csökkent, hiszen ekkor csak 22 özvegyasszonyt írtak össze, azaz számarányuk nem változott, és a csoport összetétele is az előzőhöz mutat hasonlóságot.107 106 Fogalomra, kutatástörténetére, elemzési lehetőségekre: Szende, 2004b. 115-128. p.; Pils, 2002. 67- 80. p. Hasonló forrástípuson alapulva a női családfők arányára Sárospatakon: Péter, 1989. 563- 605. p. 107 A tárgyidőszakból jelenleg ismert egyetlen végakarat egy püspöki officiáüs, Gál György gazdatiszt feleségéé, Szlakoczi Kataliné, amely speciális körülmények között keletkezett, mivel a szóbeli végakaratot 1571 -ben - minden bizonnyal vagyonjogi per miatt - tanúvallomások alapján foglalta írásba a vasvári káptalan. VaML VKHLt Test. fasc. 5. nr. 19. A forrást elemzi és közli: Dominkovits, 2006b. 30-35. p. 31
