Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)

A nők Vas vármegye 16-20. századi történetében - Katona Attila: "Minden esztendőben örömnap az iskolák megnyitásának a napja". A leányoktatás dilemmái a 20. század elején Szombathelyen

kált a tanítók alacsony fizetésére, amelynél csak a tanítónőké volt kevesebb. A megoldást az államosításban látták,21 ám a remény és az ígéret ellenére a helyzet mégsem változott. „A három a magyar igazság” elve érvényesült a felsőbb leányiskola kérdésében is, hiszen a harmadik nekifutásra, 1904/1905-ben már siker koronázta a szándékot. Egyszerre két szálon bonyolódtak az események, hogy mindebben a szándékosság vagy a véletlensze­rűség játszott szerepet, arra ma még nem adható megnyugtató, határozott válasz. Az egyik szálat a város országgyűlési képviselője, Éhen Gyula tartotta kezében, aki élve pozíciójával, a nehezem kiharcolt képviselői mandátummal, megszerezte a Vallás- és Közoktatási Misztérium támogatást. Igaz korábban is az a hír járta, hogy nem a minisz­térium tartózkodása, hanem a város anyagi gondjai miatt siklott ki a „Kárpáti-akció”.22 A másik szálat az 1901-től regnáló püspök, István Vilmos (1849-1910) gombolyította.23 A kőszegi Szent Domonkos rendi apácák Szombathelyre telepítésével kívánta a problé­mát kezelni, egyúttal erősíteni a keresztény restauráció intézményi bázisát a városban. 1904 őszén bejelentették az Alexy-ház megvásárlását,24 és ezzel a tényleges megoldás felé terelték az addig csak vajúdó problémát. Az apácák lakhelyét biztosító ház kiinduló pontul szolgált az új iskola felépítéséhez a Paragvári és a Faludi Ferenc utca sarkán, amelyre aztán 1905 tavaszán sor is került. Az induló tőkét - 200.000 koronát - évtize­deken át tartó gyűjtéssel biztosították. Az alapítványba befizetők elsöprő többsége szem­mel láthatóan klerikális személy volt.25 Nyilvánvalónak tűnt, hogy a megnyíló felsőbb leányiskola vallásos, római katolikus jellegű lesz, ám ez nem okozott osztatlan lelkese­dést a lakosság körében.26 Értetlenkedtek; miért kell egyidőben két női szerzetesrendnek is megtelepednie a városban.27 A túlságosan konzervatívnak, miszticizmusra hajlónak tartott domonkosokkal28 szembeni fenntartásokban szerepe lehetett a vasvári a polgári leányiskolában történteknek29 is. Többen szerencsésebbnek tartották volna az angolkis­asszonyok rendjének a városban való megtelepítését. Jó hírnevük, modern szemléletük, 21 A szombathelyi iskolaszék kérése alapján a város folyamatosan kérvényezte - más városok mintájára - iskolá­inak államosítását, eredménytelenül. A városig népiskola helyzetéről lásd Katona Attila: A modern város és az (elemi) oktatás. In: „Alkotni, teremteni kell”. Éhen Gyula emlékezete. Szerk. Köbölkuti Katalin. Szombathely, 2004. 128-129. p.; A későbbiek során is állandósult a város kérése, eredménye csak egy minimális állami tá­mogatás lett. Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára (továbbiakban: VaML) Szombathely város kép­viselőtestületének iratai (továbbiakban: Szvk.) Közgyűlési jegyzőkönyvek (továbbiakban: Kjkv.) 222/1912., 36/1913., 37/1913. 22 K. B.: Felsőbb leányoktatás. = Vvm., 1904. aug. 28. 1-2. p. 23 A modern szemléletű írás csak utal rá, de részletesen nem foglalkozik a püspök iskolapolitikájával. Pál Ferenc: Egy elfeledett püspök: István Vilmos, 1849-1910. = Vasi Szemle, 2011. 2. sz. 182. p. 24 Az Alexy-ház az 1830-as években épült Vojta Donát tervei alapján, amit 128.000 koronáért vásároltak meg. Szilágyi István: Szombathely városépítés- és építészettörténete a dualizmus korában. Szombathely, 2005. 70. p.; K. B.^ Felsőbb leányoktatás. = Vvm., 1904. aug. 28. 1-2. p.; A szombathelyi apácza zárda ^ megalapítói. = SZÚ, 1905. márc. 19. 2-3. p. 25 A szombathelyi apácza zárda megalapítói. = SZÚ, 1905. márc. 19. 2-3. p.; Hírek. Megvásárolták. =Vvm., 1904- szept. 9. 3. p.; Apácza zárda Szombathelyen. = SZÚ, 1905. febr. 5. 1. p.; 1905. január 29. Ezen a ^ napon ... = SZÚ, 1905. jan. 29. 1. p. 26 A katolikusok szerint az igazi haladás és a „nemzeti állam kiépítése” jelszava alatt állandóan ostromolják a liberálisok és a szabadkőművesek az iskolákat, s ez számukra elfogadhatatlan. „Mert akié az iskola, azé a n jövő!” - írta a lap. Katholikus iskoláink védelme. = SZÚ, 1905. ápr. 16. 1. p. 27 Kell-e két apácza zárda. = SZÚ, 1905. márc. 12. 1. p. 28 A nőnevelés kérdése Szombathelyen = Vvm., 1905. okt. 8. 2. p. 29 A 2884/1904. számú püspöki engedéllyel biztosították, hogy zsidó leányokat is fel lehessen venni a vasvári katolikus polgári iskolába, erre rá is voltak szorítva a szerény helyi jelentkezői létszámok miatt, ez azonban bármikor visszavonhatónak tűnt. Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár. Acta Cancellariae 4467/1920. 463

Next

/
Oldalképek
Tartalom