Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)

A nők Vas vármegye 16-20. századi történetében - Tilcsik György: "... tulajdon magzatjának vakmerő gyilkosává lett..." Csecsemőgyilkos anyák Szombathely Város Törvényszéke előtt a 19. század első felében

Szombathely Város Büntetőtörvényszéke mérlegelve a vád és a védelem képvise­lői által elmondottakat, a bemutatott vallomásokat, valamint az orvosi szakvéleményt, felmentette Szabó Annát a csecsemőgyilkosság vádja alól, de a terhére rótta, hogy a neki segíteni akaró bába előtt eltitkolni igyekezett gyermeke megszületését és azt, hogy hova rejtette el újszülöttjét, és ezért akár a legsúlyosabb büntetést is megérdemelné. Ugyanakkor tekintetbe véve fiatal korát, továbbá azt, hogy terhességét és szülés tényét hajadon mivolta, illetőleg apjától való félelme miatt akarta titokban tartani, amelyet még növelt, hogy korábban élő gyermeket hozott a világra, valamint figyelemmel arra, hogy a szüléskor jelenlévő tanuk a megszületett csecsemő semmiféle életjelét nem tapasztalták, tényként könyvelte el, hogy a kisgyermek hava született. Ezért a törvényszék eltekintett a halálbüntetéstől, és figyelemmel arra, hogy testi büntetéssel nem sújtható, mivel a benyújtott igazolás szerint gyakran szenved nyavalyatörésben, Szabó Annát feslett élet­módja miatt a letartóztatásától számított, „... egy fertály esztendeig kiállandó sanyarú töm- löcözésre .. .”43 ítélte. A törvényszék ezen ítélete - amely előírta Szabó Annának, hogy a jövőben magaviseletén javítson és kerülje a rossz társaságot - alapján a leány 1814- szeptember 16-án vagy 17-én lépett ki a szombathelyi városi börtön kapuján. A KÓNYA JULIANNA ELLENI PER - 1815 1815. május 2-án Kónya Julianna római katolikus vallású hajadon leány - aki 1790. január 18-án, Vépen született44 - elszegődött szolgálónak Horváth József volt ispánhoz, akinek háza Szombathelyen, a Kiskar utcában a Püspöki sorházzal szemben állt.45 Amikor 2 nappal később Horváth felesége látva, hogy az amúgy is kövérkés leány derékban kifejezetten erős, rákérdezett, hogy nincs-e másállapotban. A szolgáló azt felel­ve, hogy ő mindig ilyen testes volt, ráadásul hivatkozva arra, hogy még 2 hónap sem telt, hogy a vármegyei börtönből szabadult volna, visszautasította gazdasszonya feltételezését.46 Kónya Julianna május 6-án reggel miközben tehenet fejt, - állítása szerint - az egyik állat oldalba rúgta, aminek következtében heves fájdalmai lettek. Ennek ellenére felsö­pörte az udvart és kapuszínt, majd bement az udvar végében lévő árnyékszékbe. Az ezt közvetlenül követő eseményeket a leány 2 nappal később így idézte fel: „.. az árnyék- székben bémentem és ottan mindha szükségemet tel [j] eseten! akartam volna, a székre leültem, és nemsokára ellett a gyermekem is leesett az ámyékszék gödribe. Nem tudom, eleven volt e vagy nem, mivel hirtelen leesvén, sem sírást, sem pedig mozgást annyira észre nem vehettem, hanem letekéntvén a szülés után még a láboit láthattam, de már a többi testét elborétotta a csúnyaság ... és lenéztem utána, láboi fölállottak a gyermekemnek, és hogy valaki meg ne látná, kimenvén az udvarra egy kemencéhez való pemetülő fát47 vittem bé az ámyékszékbe és avval buktattam egészlen le a gyermeket oly mélyen, hogy semmije ki ne lássék, és utána mivel a massa 43 VaML Szvkt. TBp. SzA Pir. Pjkv. Szombathely, 1814. július 20. 44 VaML Mft: Vépi, r. k. kér. akv. 45 VaML Al. 1809/1810-1848/1849.; VaML Szkt. 1857., Szkpp. 1857. 46 VaML Szvkt. TBp. fasc. 3. nr. 48. A Kónya Julianna elleni büntetőper iratai (továbbiakban: KJ Pir.). Per- _ mellékletek (továbbiakban: Pm.). „D”. Horváth József tanúvallomása. Szombathely, 1815. július 4­47 Pemetelő fa vagy pemetfa: egy hosszú, fából készült nyél, amelynek végére erősített seprűvel tisztították ki a kenyérsütés előtt a kemencét. 379

Next

/
Oldalképek
Tartalom