Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
A történelem görbe tükörben. Mulatságos fejezetek, humoros események, meghökkentő epizódok Vas vármegye 17-20. századi történetéből - Bariska István: Botrány a kőszegi Szent Jakab-templomban, 1718.
jelent, amely része a liturgiának,17 azonos az esti zsolozsmával, az esti imaszolgálattal, azzal, amivel Istennek tartozunk. Erről pedig tudni kell, hogy a napi nyolc, szerzetesi zsolozsma közül az utolsó előtti, a hetedik volt. A vespera vagy vecsemye nyilvános, népi imádsággá vált, a szerzetesi vesperák (esti imádságok) között pedig a szent vagy az Ur ünnepének zsolozsmája volt az, amelyet nyilvánosan imádkoztak. Világi hívők tehát azért tartózkodtak a jezsuita szerzetesrend ünnep előtti esti imádság liturgiájára, hogy Mária mennybemenetele ünnepének előestéjén a szerzetesekkel együtt és nyilvánosan imádkoztak. Ezért a szerzetesi ünnepi imaszolgálat érdekében megnyitották a Szent Jakab-templom kapuit a világiak, így Miklóssy Miklós szenátor szolgálóleánya előtt is, aki áldozata lett ennek az aberrációnak. AMI BÍRÓI ÍTÉLETET KÍVÁN Előre kell bocsájtanunk, hogy a botrányos cselekedet istengyalázásnak minősül, és mint alább látható, a világi életet szabályzó, hazai szokásjog, a jogszokások ezt az esetet nem tudták jogi tényállásként kezelni és meghatározni. Ezért történhetett, hogy a kőszegi jegyző isten- és egyházgyalázásként határozta meg az esetet, amelyet „Ijstejn Egyházának való megfertőzisivel ...”18 azonosított, a testület úgy pedig döntött, hogy „... utque suo modo fiendam judiciariam causae decisionem ...”19, azaz az ügyben bírói ítélettel kell döntést hozni. Ez nem meglepő, hiszen a két felekezet mindegyike számára ugyanolyan súlyú isten- és egyházgyalázás esete forgott fenn, és így az ügy minősítése tehát nem lehetett felekezetfüggő. Mégis, tipikusan olyasmivel van dolgunk, amiben a meggyalázott, nevezetesen a katolikus felekezet előnyt kovácsolhatott a hátrányból, ráadásul úgy, hogy minden testületi, magánjogi és adminisztratív eszköz a rendelkezésére állt. Nem véletlen, hogy a botrányt olyan naturalisztikus módon írták le. Maga a jegyzőkönyv ugyan nem volt nyilvános, de a botrányos cselekmény a szerzetesek és a világi hívők jelenlétében történt: „sok Emberek szeme látóra - olvasható a jegyzőkönyvben - Miklósy Vram szolgálójának háta meghi álván H:ea minime advertente:/ [azaz azt el sem takarván] emberi természetit szemtelenül ugyan azon szolgálónak ruházatyára vagy is szoknyájára el haította ...”.20 Elképzelni sem lehet ma már, hogy a jelenet milyen hatást gyakorolt azokra, akik látták. Akkoriban a férfiak és a nők külön padsorokban ültek. A szolganépek ugyan álltak, de a templom külön-külön részében, és minden bizonnyal hátul. A tettesnek ezt a szabályt is át kellett hágni, át kellett osonni a másik oldalra, hogy a kiszemelt nő mögé kerülhessen. Nyilván a tett sokkoló volt mindenki számára, ugyanakkor mélységes szégyenérzettel kevert megdöbbenés kísérhette. Csak annyit sejthetünk, hogy az, ami mai is felettébb nagy felháborodást váltana ki, nyilván sokszoros erővel döbbenthette meg az áhítat imádkozó közönségét. Mégis van utalásunk arra, hogy aránylag kevesen láthatták, vagy ami még valószínűbb, kevesen mertek tanúskodni. Az ítéletre fél évet kellett várni. Az 1719. február 7-én felvett jegyzőkönyv szerint: Jóllehet ugyan az megh irt í[ncattus] vagyis Rab tagadgya ezen gonoszságát, mindazonáltal itt való Tumer feleségbe ezen rendetlenséget szemeivel látván, Bíró Vram eő k[e]g[ye]íme előtt szentéi szembe ezen gonosz Embernek, mondván, bizottságot 17 Vámagy Antal: Liturgia. Abaliget, 1993. 219. p. 18 VaML KFL Kvtjkv. 1718-1719. 1718. augusztus 28. 280
