Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
Adók, adózás, adófizetés vas vármegyében a 15-20. században - Katona Attila: Ebadó - kutyavilág. Az ebek "önkéntes" hozzájárulása Vas vármegye fejlődéséhez a 19. és a 20. század fordulóján
A bevételek alakulásával kapcsolatosan számtalan kérdés vetődik fel, amelyekre a kutatás jelen stádiumában még nem lehet megnyugtatóan válaszolni. Miért alakulnak ilyen hektikusan a bevételek? Különösen mivel magyarázható, hogy a kezdeti magas szintről 60%-kal esett a bevétel? Mi húzódhatott meg mögötte? A közigazgatás rossz hatékonysága? Az ebek számának drasztikus csökkenése? A lakosság adó megkerülő' magatartása? Nem tudni. Mindenesetre ezek a kérdések, jellemző' módon nem fogalmazódtak meg a vármegyei közgyűléseken sem, vagy pontosabban szólva az egész rendszer jobban működött annál, hogy ezek problémaként vetó'djenek fel? Az elkülönített alapnak mindig volt annyi maradványa, hogy képes volt más alapok belső hitelezésére is, pl. 1890-ban már a katona beszállásolási alapból 2750, az árvapénztárból 1630, az útépítési pénztártól pedig 5595 forinttal tartoztak a szorgalmas fizető ebtulajdonosoknak, illetve az ebadó pénztárának.26 AZ ELSZABADULÓ HAJÓÁGYÚ? Az ebadó terén a második korszak beköszöntét az 1900. évi 17. törvénycikkely életbe léptetése jelentette. Darányi Ignác (1849-1927) a századelő nagy és gyakorlatias agrárpolitikusa jóvoltából elfogadtatott, az állatorvosi közszolgálat államosításáról szóló törvény lényegében a járási és törvényhatósági állatorvosokat állami alkalmazásba vette, és ezáltal újraszabták az állatorvosok hatósági feladatait (1. §).27 Az 1901. január 1-jétől érvényben lévő törvény és a végrehajtási rendelete nem érintette a községek azon jogát, illetve kötelezettségét, hogy „... külön állatorvosokat, illetőleg a fennálló szabályok szerint minősített állategészségügyi szakértőket alkalmazzanak.”28 A jogszabály alkalmazása lehetőséget teremtett az addig kiépült ebadórendszer és nyilvántartás újragondolására, esetleg a bevételek átalakítására, de szemmel láthatóan erre nem került sor, illetve ezt a lehetőséget meg sem vitatták meg a vármegyei gyűléseken. Mint biztos jövedelmi forrásra tekintettek továbbra is az ebadóra, amit meglehetősen önkényesen a különböző vármegyei alapok pótlására használtak. Azok a pénzek, amelyek eddig automatikusan a vármegyei házipénztárba kerültek, az alapnál maradhattak, és ez éves viszonylatban 8160 korona fizetést és 5760 korona útiátalányt jelentett. A felszabadult pénz helyét azonnal „megtalálták”, és Bezerédj István (1866-1943) alispán 1902 januárjában javaslatot tett, hogy ebből egészítsék ki a vármegyei tiszti főorvos, a járási orvosok, illetve a IV. aljegyző tiszteletdíját.29 Mindezek az összegek azonban eltörpültek ahhoz képest, amit a vármegyei tiszti nyugdíjpénztárba utaltak. A mindig lukas rendszert kipótolták, és 6 éven keresztül 8160 koronával finanszírozták a vármegyei közigazgatás „veteránjait”. Ezzel a döntéssel a 26 VaML Vas vármegye közgy. jkv. 278/1891. 27 A politikus szerepéről lásd: Fehér György: Darányi Ignác politikai pályája, 1849-1899. Bp., 2012. 244. p. 28 A törvény értelemszerűen a haszonállatok kérdésével foglalkozott elsősorban és nem a kedvtelésből, vagy munka és házőrzés jelleggel tartott ebekről. „Ezek a rendelkezések azonban nem érintik a törvényhatósági városoknak és a községeknek azt a jogát, illetve kötelezettségét, hogy azoknak a helyi állategészségügyi vagy állattenyésztési és ezzel kapcsolatos teendőiknek ellátására, a melyek a jelen törvény által az állami állatorvosok hatáskörébe nem utaltatnak, továbbra is külön állatorvosokat, illetőleg a fennálló szabályok szerint minősített állategészségügyi szakértőket alkalmazzanak." (1 .§.) Ezer év törvényei. 1900. 17. törvénycikk az állatorvosi közszolgálat államosításáról, www.1000ev.hu (Megtekintve: 2015. január 18.) 29 VaML Vas vármegye közgy. jkv. 16/1902. 262
