Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)

Családi és közösségi ünnepek Vas vármegyében a 16-20. században - Katona Attila: "...a haza összes polgárának szabadságünnepe..." Fejezetek a szombathelyi március 15-ikék történetéből a 19. században

Zimmermann Károly, Tóth Lajos, Deutsch Frigyes hallgató) ünnepeltek - még emlé­kezetesebbre sikeredett a nap. Megtartva szokásukat, táviratban üdvözölték Horváth Boldizsárt. Itt Horváth Jenó'bandája húzta a hazafias dalokat. Két pötty maradt az ünnepi rítuson, részben a hivatalos körök (vármegye) távolmaradása, részben „... a főgimnásium ősi, megcsontosodott rossz szokásokhoz híven nem ünnepelt, mert a főgimnázium falai közül is rég ki van űzve minden nemzeti szellem.”81 Ez utóbbi annak tükrében feltűnő', hogy Kaposy István tanár úr jóvoltából a tornacsarnokban tartott diákünnep óriási siker hozott,82 és ez volt az első' esztendő', amikor megjegyezték, hogy a városban sikerült a napot az ifjúság ünnepévé is varázsolni. Ilyen feltételek közepette az ellenzéki lap nem mulasztotta el 12 pont számonké­rését a politikai osztályon.83 Most az ünnepi évben hosszabb lett a vidéki helyszínek - Szentgotthárd, Körmend, Sárvár, Rohonc, Kiscell, Felsó'őr (ma: Oberwart, Ausztria) - sora is.84 A nagy esztendő hozadéka lett a ’48-as Honvédegylet megalakítása, pontosab­ban újraalakítása dr. Károlyi Antal vezetésével.85 A szervezet, amely eddig is műkö­dött, inkább szociális szerepet játszott az agg honvédek segélyezésének organizálásában. Politikai szerepvállalásukat még az 1870-es években negligálták, ám most mint történel­mi emlékfaktor, hitelesítőként jelent meg. Az ünnepségek lebonyolítását továbbra is a Dalárda Egyesület irányította. A hely­szín a Sabaria vendéglő díszterme maradt. A 176 terítékből természetesen minden párt és osztály képviselőjének jutott, Éhen Gyula polgármestert kivételével. Az ünnepi szónok­latot Gyöngyössy Tivadar ügyvéd tartotta, majd a Dalárda helyettese, Zrínyi József kö­vetkezett.86 A zsidó Singer Lőrinc meg is jegyezte, hogy ez eddig függetlenségi pártünnep volt, de úgy látszik akként fejeződött be, mert Hainzmann vezetésével „... a legvidámabb hangulatban, úgy reggel felé ért véget”87 a zenés „pártnap”. A sajtó inkább csak klisékben tudott szólni a nap jelentéstőségéró'l, és egyre nagyobb hangsúlyt kapott az ezeréves múlt, a nemzeti nagyság, mindeközben az ellenzék attól félt, nehogy e napot is kormányzati szintűvé silányítsák.88 A társadalom átalakításának szándéka, a demokratizálás eltörpült a függetlenségi vágy és a napi aktuális problémák mellett.89 Amit Alexander Bachnak (1813-1893) vagy Anton Schmerlingnek (1805-1893) nem sikerült, azt megoldotta Tisza Kálmán, Szapáry Gyula (1832-1905), Wekerle Sándor (1848-1921) kormánya. Magyarország sem a hadsereg, sem a pénz-, sem a külügyi kérdésekben nem tudta akara­1 Március 15. = Dunántúl, 1896. márc. 19. 1. p. 87 A polgári és kereskedelmi ifjúság ünnepe. Kaposy, Szumrák és Varga tanár urak mondtak beszédeket. Márczius tizenötödike. = Dunántúl, 1896. márc. 19. 1. p. A következő esztendőben a tornacsarnokban tartották ünnepüket. Március 15. = Dunántúl, 1897. márc. 18. 3. p. 83 Azt kifogásolták, hogy a lapokat megvásárolják, hadsereg nincs, az esküdtszék nem valósult meg, a közös teherviselés pedig fikció maradt. Márczius tizenötödike. = Dunántúl, 1896. márc. 12. 1. p. 84 Március 15. = Dunántúl, 1896. márc. 19. 4- p. 85 1 évvel korábban tették közzé a felhívást, és még a nevüket is megváltoztatták, de szociális céljaik marad­tak. 1895-ben 448 honvédet írtak össze, akikből 227 szorult segélyezésre. Bajzik Zsolt: A Vasvármegyei Honvédegylet története. In: Előadások Vas megye történetéről. 3. Szerk. Tilcsik György. Szombathely, 2000. 460., 463. p. (Vas megyei levéltári füzetek, 9.); A 48-as Honvédegylet megalakítása. = Vvm., 1896. márc. 29. 3. p. 86 Márczius 15-i ünnepségek. = Vvm., 1897- márc. 18. 2. p. 87 Hírrovat. = Dunántúl, 1897. márc. 11. 4- p.; Március 15.= Dunántúl, 1897. márc. 18. 3. p. 88 Egy eszme. = Dunántúl, 1897. jan. 21. 1. p 89 Márczius 15. = Dunántúl, 1897. márc. 18. 1. p. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom