Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
Családi és közösségi ünnepek Vas vármegyében a 16-20. században - Katona Attila: "...a haza összes polgárának szabadságünnepe..." Fejezetek a szombathelyi március 15-ikék történetéből a 19. században
datosítására és a kormányzati politika támadására. A kiegyezési konstrukció alapjaiban biztosította a diszkrepanciát. Vas vármegye részvétele az 1848/1849. évi eseményekben az ismert okok, így első- sorban földrajzi tényezők miatt szerénynek mutatkozott, így a lakosság ezzel kapcsolatos élményei, információi inkább az erősen cenzúrázott médiumokból és a nehezen ellenőrizhető orális forrásokból táplálkozott. A kiegyezés után a mérsékelten liberális vánnegye elitje az 1870-es évek közepéig szilárdan birtokolta a helyi hatalmi pozíciókat és uralta a lokális közvéleményt. A kialakult szerkezet összeomlását a fúzió és az okkupációs válság hozta el.14 Az ezt követő másfél évtizedben kemény küzdelem zajlott a szabadelvű, kormánypárti pozíciók megőrzésért, ami nyilván megjelent az ünnep körüli magatartásnál is. Március 15. történetének három nagyobb időszakasza különíthető el Szombathelyen a 20. század elejéig. Az első, az 1870-es évek végéig tartó korszak a magánünneplés évtizedének nevezhető. Nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre erről az időintervallumról. A szerény sajtótudósítások arra utalnak, hogy csak kevesek találkoztak ezen a napon, hogy borozgatással - például 1874-ben Rozner József vendégszerető házánál15 - emlékezzenek meg az egykori dicső tettekről, és csupán elvétve, egy-két házon lengette a márciusi szél a nemzeti színű lobogót. Bár a „Vasmegyei Lapok” cikkírója 1875-ben felszólította a községeket, hogy tűzzenek ki zászlókat e napon, de arról nem írtak, hogy hányán engedtek a felszólításnak, és hogy valami komolyabb megmozdulás követte volna a felhívást.16 Feltűnő ebben a korszakban az anonimitás. Sohasem szerepeltek nevek a „mínuszos” hírekben, ami vagy arra utal, hogy a korabeli városlakók úgy is tudták kiről, kikről szól a történet, vagy továbbra is politikailag kényesnek számított az ügy. A kormányzat e téren a bölcs hallgatás politikáját tartotta célravezetőnek. A monopolhelyzetű helyi médium, a Balogh Gyula (1837-1921) szerkesztette „Vasmegyei Lapok” egy-egy rövid hírben utalt a nap történelmi jelentőségére:17 „... hogyan is feledhetné magyar azt a napot, melyen elvetett az a mag, amelyből a nemzet fája és szabadsága sarjazott, s melyből a hazajövő boldogsága ...”18, vagy az alkotmányos tettek történelmi súlyára és a vérszerződéssel azonos rangra emelve, netán a felelős minisztérium rendszerének a megteremtésére. A második szakaszt az 1880-as és az 1890-es évek elején a társadalmiként megjelenő pártünnep jelentette. A „Vasmegyei Lapok” tudósításából tudjuk, hogy 1880-ban tartották az első „nyilvános” megemlékezést március 15-ről a vasi megyeszékhelyen.19 Az ünneplési forma a társasvacsora, az ünnepi lakoma lett. A helyszínek is alig változtak, és a város vendéglői, zárt, belső terek adtak helyet az ünneplésnek. A Sabaria vendéglő 1881-ben, 1882-ben,20 Veder Pál vendéglője 1884-ben és 1886-ban, 1887-ben pedig a Városháza vendéglője. A részvevők száma 50 és 70 fő között ingadozott. Hamar kialakult 14 Hová jutott. = Dunántúl, 1882. máj. 4. 1-2. p. 15 Március 15-én. = Vasmegyei Lapok (továbbiakban: VL), 1874. márc. 19. 2. p. 16 A nőegyletekről. = VL, 1875. márc. 7. 1. p. 17 A levéltáros szerkesztőről lásd Fászt György: Balogh Gyula Vasvármegye főlevéltárnoka. In: Előadások Vas megye történetéről. Szerk. Tilcsik György. Szombathely, 1990. 52-53. p. (Vas megyei levéltári füzetek; 3.) 18 Felhívás. Márczius 15-e nemzeti ünnep. = Dunántúl, 1882. márc. 9. 3. p. 19 A hiányos lappéldányok miatt a részletekről keveset tudunk. 20 Felhívás. Márczius 15-e nemzeti ünnep. = Dunántúl, 1882. márc. 9. 3. p. 179
