Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
A MAGYAR KIRÁLYSÁG TERMÉSZETI VISZONYAI A 15–16. SZÁZADBAN
azonban, és mi magunk is gyakran láttuk tulajdon szemünkkel, hogy hálóvetés abban a folyóban üresen nem maradt; mindig szépecskén akadt hal a hálóba, még nagy is. Ezenkívül tavak, halastavak s más folyók is vannak ott, melyek bővelkednek a kiváló és egyebütt ismeretlen lutlak.”'12 A széles magyarországi halválasztékból a mennyhalat és a csukát emeli ki mint máshol ismeretlen, nagyon ízletes és egészséges halakat. A 15. századra jellemző' halbó'ség a 16. század elején is fennmaradt. Az ország vizeinek halban való gazdagságát Oláh Miklós a már említetett leírásában a következő mondattal próbálja szemléletesen érzékeltetni: „a kinek hálója van, annak hala is van”.2 113 4 115 A folyóvizek közül ő is a Tiszát emeli ki. A Temes folyóról pedig az állítja - Károly császár egyik követének beszámolójára hivatkozva hogy annyi hal volt benne, hogy a „víz egészen fekete tőlük” és „valamely molnár a folyóba vetette hálóját és annyi halat húzott ki, mintha halastó lett volna és a háló majd elszakadt a nagy teher alatt".114 Ami az állóvizeket illeti, két tó „haldús” voltát emeli ki: a Balatonét és a Fertő' tóét. Megemlít két nagyobb halastavat is: a tatait és a Nagyszombat alatt lévő' Tirnava folyásánál kialakult nagy tavat. Legismertebb halaknak a vizát, kecsegét, tokhalat, harcsát, süllőt és a pisztrángot tartja. Az előkelők csemegéjének számító pisztráng sok gyorsfolyású patakban otthonos volt; Oláh egyet emel ki közülük a királynéi birtoknak számító Diósgyőr alatti Szinva patakot, ahol ma is tenyésztenek pisztrángot. A középkorban egész Európát, azon belül is elsősorban az északi részt a nagymeny- nyiségű húsfogyasztás jellemezte.115 A Magyar Királyságban a természeti adottságoknak köszönhetően a hús ugyancsak bőséges mennyiségben állt az itt élők rendelkezésre. Az ország már a 15. században híres marhaexportőr volt, a bor és a bányakincsek mellett ez volt a legfontosabb kiviteli cikke. A feltételezések szerint a magyar őstulok és a középkori törpe-marhaállomány kereszteződéséből létrejövő magyar szürkemarha kereskedők révén egészen Velencéig eljutott. Leginkább Ausztriába, Morvaországba és Szlavóniába hajtottak nagy mennyiségben élő állatokat. Oláh Miklós szerint a 16. század elején marha mellett kecskét és juhot is exportáltak. ,A temérdek szarvasmarha, kecske, juh stb. nemcsak a belszükségleteket fedezi, hanem még más országoknak is jut belőlük. Olaszország velenczei tartományát, Ausztriát, Morva-, Cseh-, Svábországot és Németországnak a Rajnáig terjedő részét Magyarország látja el szarvasmarhával, ... a Bécsben évenként kétszer tartott marhavásárok mindegyikére harminczezemél több marhát visznek ki az országból; ezenkívül ugyanennyit, sőt többet is hajtanak Olaszországba és Morvaországba.”116 Az országban emellett a kiterjedt - az ország területének 25-30%-t borító - erdőségeknek köszönhetően jelentős sertéstenyésztés folyt, ugyanis ekkoriban a sertéseket az erdőkben hizlalták makkal. A sertés húsát azonban nemigen ették, még leginkább ll2Galeotto, 1979. 14. p. 113 Oláh, 1536. 552. p. ll4Szamota, 1891. 552., 548. p. 115 Montanari, 1993. 88-95. p. 116 Oláh, 1536. 551-522. p. 33
