Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
A MAGYAR FŐÚRI UDVAROK - AZ ÉTKEZÉS DÍSZLETEI: A POHÁRSZÉK, A TERÍTETT ASZTAL ÉS AZ ÉTELEK
Az étkezés illemtana, az étkezés tisztasága A 16-17. században sok tekintetben átalakultak az emberi szokások, köztük az asztalnál való viselkedés szabályai is. A (Norbert Elias által vizsgált) „civilizáció folyamatának” és az individualizálódásnak a részeként az asztali etikett is változott. Az ekkor megjelenő' illemszabályok a másik testétől való elhatárolódást, egyáltalán a testi érintkezések minimalizálását, a testi megnyilvánulások (köpködés, orrfújás, orrtúrás, szellentés) kerülését vagy kordában tartását és a tudatos önkontroll gyakorlását szorgalmazták. Mint már írtuk az előző' fejezetekben, az egyedi tányér és evőeszköz, az egyes székek elterjedése is az individualizálódást szolgálta. A „civilizálódás” folyamatában fontos szerepet kaptak a tisztaságra való törekvés egyre szigorúbb szabályai is. Kezdetben még csak a tálból illett késsel vagy villával - vagyis immár nem kézzel - kivenni az ételt, de az evésnél a kéz használata még megengedett volt, csak arra kellett ügyelni, hogy a zsíros kezüket ne a ruháikba, hanem asztalkendőbe töröljék. Később már az étellel való bármilyen érintkezés illetlennek számított, már a szájukba is villával kellett tenni az ételt.1208 Ezeket az új illemszabályokat sorolja fel Erasmus művében. O már az olyan mozdulatokat is neveletlennek tartja, mint hogy elsőként, közvetlenül a leülést követően a tálba nyúlni, ujjúnkat a mártásba tenni, zsíros ujjúnkat lenyalni vagy a ruhánkba törölni. Ezért türelemre int az étkezés megkezdésekor, és a villát vagy a kést ajánlja a húsok kivételéhez. Ráadásul illik mindig azt kivenni, amelyiket először megszúrtuk villánk vagy késünk hegyével. A kezünket pedig szalvétába vagy asztalkendőbe kell törölni. 1209 Más korabeli asztali viselkedéssel foglalkozó könyvek még azt is hangsúlyozzák, hogy a kivett ételt ne tegyük vissza, főleg ha már a szánkba is vettük. Emellett mindig kezet kell mosni az étkezést megelőzően. Nehéz megállapítani, hogy a fent vázolt civilizációs változások mennyire terjedtek el a magyar főúri udvarokban. Mint a bevezetőben írtuk, a korabeli „udvariasság és civilizáció illemszabályaival foglalkozó” kézikönyveket nem fordították le magyarra, és csupán két, az illemtannal összeköthető könyv jelent meg ekkoriban. Ugyanakkor segíthetnek e kérdéskörben még a különféle udvari rendtartások, utasítások és a leltárakban található, elsősorban a tisztításhoz, tisztálkodáshoz köthető tárgyak. Az udvari rendtartásokból és utasításokból sajnos az asztalnál való viselkedési szabályokra semmi érdemleges nem derül ki. Csupán annyi, amennyit már említettünk, vagyis hogy az étkezések alatt „udvarlásra” az ebédlő palotában maradó familiárisok csendben és józanul kellett, hogy álljanak, és nem szólhattak bele az asztalnál ülők beszélgetésébe. A higiénia szükségességének hangsúlyozása is többször megjelenik: a tányérok és a tálak tisztaságára ügyelni kellett. Az viszont biztosnak látszik a leltárak alapján, hogy használtak szalvétát, azonban még nem így nevezték, hanem tányérkeszkenó'nek vagy asztalkeszkenőknek. Ezt a feltételezést arra alapozzuk, hogy a tányérbeadásnál is használt tányérkeszkenó'k olyan nagy számban találhatóak a leltárakban, hogy nem valószínű, hogy csak tányérbeadásra szolgáltak volna. Szerintünk a sok asztalkendő azt jelenti, hogy az asztalnál ülők már külön erre a célra készített fehérneműt használtak kezük törlésére étkezés közben. Az 1208 Elias, 1987, 87-90., 206-275. p. 1209Elias, 1987. 213. p. 207
