Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
A MAGYAR FŐÚRI UDVAROK - AZ ÉTKEZÉS DÍSZLETEI: A POHÁRSZÉK, A TERÍTETT ASZTAL ÉS AZ ÉTELEK
A fenti idézetben az derül ki, hogy Czobor Erzsébet valóban kannából itta a jó bort, amit nagyon szeretett. Ezt az elméletet eró'sítheti az is, hogy az ábrázolásokon általában mindkét tárolóedény megtalálható egymás mellett. Ugyanakkor egyrészt Batthyány I. Adám felesége, Formend Aurora is palackból kapta borát, másrészt Radeczy István egri püspök két ezüstkannát is használt a mindennapi étkezésekkor. A kannák leginkább fémből - ezüstből vagy ónból - készültek. A rangosabb családoknál a hétköznapokon is az ezüstkannákat használtak: Radeczy István már említett mindennap kinnjáró két kannája is ezüstből készült (1581),1044 1045 Csáky Máriának is „mindennapi szükségre” való ezüstkannája volt (1675).1043 Ezüstkannával minden főúri család rendelkezett, számuk azonban ritkán haladta meg az 1-2 darabot. Kivételes e szempontból is Thurzó György nádor ugyancsak már említett 13 ezüstkannája. De még az ő esetében is megfigyelhető, hogy ez a mennyiség is elenyésző a tulajdonában lévő poharakhoz képest. Egy darab (elvétve kettő) ezüstkanna a hozományoknak is elengedhetetlen darabja volt. Kivételes Esterházy Annának hozománya, amelyhez egy fedeles aranyozott kanna, egy korsó alakú kanna és egy jáspis kanna tartozott, mindhárom egy iccés (0,95 1) űrtartalmú volt.1046 * 1048 Az ón puha, könnyen megmunkálható fém. Különösen alkalmas edények készítésére, mivel nincs egészségkárosító hatása (szemben például a rézzel). Puhasága miatt ólommal kell ötvözni.104' Az ón melegre és hidegre nagyon érzékeny, ezenkívül törékeny is, ezért viszonylag kevés tárgyi emlék maradt fenn belőle. Elhasználódott darabjait újraöntötték vagy kijavították. Szürke színe az ezüsthöz teszi hasonlatossá, így évszázadokon át tulajdonképpen az ezüstöt helyettesítette azoknál a társadalmi rétegeknél, amelyek nem engedhették meg maguknak az ezüstedények használatát. Az ónedények széleskörű használata és virágkora a 17. századra tehető. Magyarország, nem lévén ónérclelőhelye, mindig behozatalra szorult, és Felső- Magyarországon és Erdélyben jöttek létre jelentős ónöntőközpontok. A 16. században már számos adatunk van ónmíves céhek működéséről. Ekkor bukkannak fel az ónedénytípusok említései is először. A máig fennmaradt ónedények többsége rézzel vagy ólommal ötvözöttek. Onedényeket nem hoztak be nagyobb mennyiségben, ehelyett a behozott ónból Magyarországon készített ónedényeket vásárolták. Az ónöntők legnagyobb mennyiségben kannákat állítottak elő, ezért is nevezték őket gyakran kannagyártóknak is.1044 Az ónkanna azonban úgy tűnik, hogy inkább az alacsonyabb rangú nemesek és a polgárság1049 között volt használatos. Bónis Ferencnek például 9 darab ónkannája 1044 Komáromy, 1892. 559. p. 1045 Bánfai, 1919. 755. p. 1046 Komáromy, 1891a. 683. p. K4' Mivel azonban az ólom mérgező', nagyon fontos volt a megfelelő' arányú az ón-ólom ötvözet. Ennek jelzésére szolgáltak az ónjegyek. A legjobb az 1:10 arány volt. 1048 Például Erszénygyártó János hajadon leányának végrendeletében (1531) testvérének és annak két leányának két-két ónkannát hagy, emellett még két óntányért, továbbá egy ezüstláncot és ezüstcsatot az egyik leánygyermeknek. Kolozsmonostori, 1990. 4353. sz. 1049 A középkori testamentumokban átlagosan 3-4 darabot is hagyományoztak a végrendelkezők. Viszont már itt is megfigyelhető, hogy nem a leggazdagabb végrendelkezőknél található a legtöbb. Szende, 2004. 181. p. 179
