Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
AZ INFRASTRUKTURÁLIS MODERNIZÁCIÓ EREDMÉNYEI
lította, és folyamatosan felszínen tartotta e kérdések megoldásának igényét is. A polgárság és a városvezetés ilyen irányú affinitása és elkötelezettsége, illetve a közegészségügyi és közlekedési helyzet tarthatatlanná válása az 1890-es évek közepére érlelte meg azt a határozott közakaratot, ami a problémakör végleges rendezését elvárva Éhen Gyulát juttatta a polgármesteri székbe és megvalósulásra segítette a modernizációs programot, a csatornahálózat, a vízmű és a szilárd burkolatú utcahálózat megteremtését. Ugyancsak ez az évtized hozta el Szombathelyen az áramszolgáltatás és a villamosközlekedés megindulását, miután a lakosság körében lebonyolított igényfelmérés egyértelműen jelezte a fizetőképes kereslet meglétét. Az infrastrukturális fejlődés legfőbb indukáló tényezői tehát a polgárság által megfogalmazott elvárások voltak. A szombathelyi városlakók igényeit a vasúti csomópont szereppel, illetve az élénk forgalommal összefüggésben kívülről érkező impulzusok is felerősítették. A közelben található fejlettebb városok (Sopron, Graz, Bécs) infrastruktúrájával szembesülő szombathelyi polgárok természetes vágya lehetett, hogy a korszerű létesítményeket saját lakóhelyükön is meghonosítsák. A külső minták ösztönző hatása a helybeli polgárság infrastruktúrával kapcsolatos elvárásait a magyarországi átlagnál magasabb szintre emelte. Budapest mellett csak néhány olyan település létezett a 19-20. század fordulóján Magyarországon, amelyik Szombathely modernizációs programjához érdemi szakmai segítséget tudott nyújtani. Ezért amikor a csatornarendszer, majd az utcaburkolási program tervezése napirendre került, Szombathely megfelelő színvonalú hazai minták hiányában külföldön gyűjtött tapasztalatokat, az infrastrukturális fejlődésben élenjáró Németországba indított delegációkat. A polgárság magas szintre helyezett elvárásai az egészséges motiváló erőt biztosító polgári büszkeségben is gyökereztek. A hirtelen nagyra nőtt várost egyfajta utolérési kényszer is hajhatta, a nagyszabású beruházások mögött időnként presztízsszempontok is meghúzódtak. A város minden lehetséges eszközt megragadva tudatosan törekedett a provincializmus ellensúlyozására. Az innováció iránt fogékony hivatali elit, a magas színvonalon képzett városi mérnöki kar, a megfelelő felkészültséggel és vezetői képességekkel rendelkező polgármesterek alkották a modernizáció intellektuális hátterét, humán infrastruktúráját. A városi főmérnökök közül kiemelkedett a Németországban diplomázott Bodányi Ödön alakja, aki jól ismerte az idegen nyelvű szakirodalmat, rendszeresen megfordult külföldi tanulmányi utakon. Európai kitekintéssel rendelkező szakemberként publikációs tevékenységét országosan ismerték. A nagyformátumú programalkotó polgármesterek sorából a rövid ideig tevékenykedő Varasdy Károly, és a századforduló modemizáviós munkaprogramját kidolgozó Éhen Gyula személye emelhető ki. Ehen Gyula a korszak emblematikus figurája, a hazai nagy városfejlesztő polgár- mesterek egyike volt, aki a települési infrastruktúrát, városgazdálkodást és a városigazgatás reformját érintő kérdésekben jelentős szakirodalmi tevékenységet is kifejtett. Újságírói gyakorlatának köszönhetően célkitűzései nyilvánosságra hozatalára, a közvélemény formálására ügyesen alkalmazta a sajtót is, mint a propaganda eszközét. Elméleti munkássága mellett kiváló gyakorlati érzékkel, nagy munkabíró képességgel volt megáldva. Személyesen járta be a fejlettebb infrastruktúrájú vidéki városokat, hogy az ottani eredményeket felhasználhassa szombathelyi tevékenysége során. A koncepciózus polgármester komplex infrastrukturális rendszerekben gondolkodott, nem kisstílű megoldásokat keresett, így a takarékosság sem 393
