Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK ÉS A VÁROS PÉNZÜGYEI
A városvezetés a külső pénzforrások bevonásával párhuzamosan növelte a városi lakosságra nehezedő adóterhelést is, hiszen a háztartás pénzügyi egyensúlyát alapvetően a pótadóból befolyó jövedelmekkel lehetett fenntartani, illetve a kölcsönök mellett ezzel a direkt eszközzel tudott a város beavatkozni a bevételek növelése érdekében. A beruházási költségek, illetve a felvett kölcsönök törlesztőrészletei miatt a normális ütemnél gyorsabban növekvő kiadások egyre nagyobb hiányt eredményeztek, amelyet csak a pótadó kulcsának emelésével tudtak kompenzálni. Néhány esetben a városvezetés, illetve egyes polgármesterek a kiadások drasztikus visszafogásával, szigorú takarékossági program erőltetésével próbáltak meg úrrá lenni a helyzeten, de ezek a kezdeményezések csak korlátozott eredményeket hoztak. A pótadó leszállításával ugyan el lehetett nyerni az adófizető népesség rokonszenvét, de a város fejlődését nem lehetett lefékezni, és az élet által diktált növekedési ütem hamarosan szétfeszítette a mesterségesen szűkre szabott költségvetési kereteket. A megoldást tehát nem a kibontakozást megakadályozó restriktiv pénzügyi politika kínálta, hanem az „előre menekülés”, a konjunktúra kínálta lehetőségek meglovagolása, a település gazdaságának dinamizálása és a bevételek lehetőségekhez mért maximalizálása jelentette. A tapasztalat azt mutatta, hogy a közakarat Szombathelyen mindig olyan személyeket juttatott vezető pozícióba, akik a fejlődés útjára terelték a várost. Ha lehetett is érzékelni elégedetlenséget a lakosság részéről a fokozódó adóterhek miatt, a közakarat nem sokáig tűrte meg az olyan polgármestereket, akik a költekezés visszafogásával, a pótadó csökkentésével egyidejűleg vegetálásra kényszerítették a jó adottságokkal rendelkező, fejlődésre hivatott várost. A költségvetési hiány alakulásáról a 27. ábra tájékoztat. A hiány K-ban, folyó áron megadott összegét feltüntető görbe az 1870-es évek elején egy stagnáló állapotot mutat, majd az évtized közepétől megindult a folyamatos, évtizedenként gyorsuló ütemű növekedés, amit a görbe időarányosan tekintve egyre meredekebben felívelése jelez. 1867-1918 között a deficit mértéke 54-szeres emelkedést mutatott, ami tekintélyes növekedésnek minősíthető, de aránya jóval elmaradt a bevételek és a kiadások szaporodásától. A városgazdálkodás egyensúlya szempontjából vizsgálva a kérdést, ez kedvező jelenségként értelmezhető, mert a hiány kezelhetőségét tükrözte. A deficitnek az összes kiadáshoz viszonyított aránya az évtizedek alatt erős ingadozásokat mutatott, de bizonyos jellemző tendenciák megragadhatóak. A költségvetési hiány százalékos értékei az 1870-es évek elején 10-20% között mozogtak, majd 1873 után hirtelen felszökve az elkövetkezendő évtizedekben 25-40% közötti értékek domináltak. Ez a tendencia csak a századforduló éveiben tört meg átmenetileg, amikor a nagy összegű hitelfelvételek a költségvetés főszámait annyira megemelték, hogy az abszolút értékben változatlan ösz- szegű hiány relatív részaránya visszaesett, eltorzítva ezzel a valós helyzetet, amit a beruházási ciklus után visszaálló 30-40% közötti értékek képviseltek. A költségvetési egyensúly alakulásának történetiségét vizsgálva az 1870-es évek eleje a rendkívül alacsony, 10-12% közötti hiányszinttel tűnt ki. Ez az érték azért volt tartható, mert a város a nem kezdett beruházásokba, és csak a hagyományos rendészeti feladatok ellátását finanszírozta meg. Amint azonban a település az 1870-es évek közepén a járda- kövezési program megindításával az első lépést megtette a tradicionális városigazgatási szerepkörből következő funkciók körének kitágítására, a hiány azonnal elérte a 30%-ot 368
