Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK ÉS A VÁROS PÉNZÜGYEI
összegeket a „csatornaalap”, a közegészségügyi célú intézmények létrehozására és finanszírozására elkülönített forrásokat a „közegészségügyi alap” akkumulálta, illetve utalta ki a beruházásokra. Egy ideig elkülönítetten tartották nyilván az 1890-es évek elején a fogyasztási és italmérési adókból befolyó összegeket is, majd ezek hamarosan a házipénztár rovataiban lettek elszámolva. Az 1890-es évek elején rövid ideig működött a pénzügyigazgatóság felépítésére felvett városi kölcsönt kezelő' „pénzügyi palota alap”. Külön kezelték a kövezetvámból befolyó jövedelmet is, amelyet a századfordulón felvett kölcsön törlesztésére és új utcák burkolási költségeinek fedezésére fordítottak. A vízvezeték kiépítése után a századfordulón létrehozták a létesítmény gazdálkodását kezelő' „vízműalap”-ot. 1908-tól a külön kezelt pénztárak sorát gyarapította a 200.000 K, majd 400.000 K forgótőkével működő városi zálogház is, bár ez rendkívül gyenge üzleti eredményeket produkált. A zálogintézeti mérlegekből a nyereség és veszteség került beszámításra. A nagyobb pénzeszközökkel gazdálkodó „városi tisztviselők nyugdíjalapja” mellett a kisebb jelentőségű „vadászati”, „erdei”, „mezőgazdasági”, „temető”, valamint az iskolák fenntartását szolgáló alapok eredményei is feldolgozásra kerültek. Az 1. világháború idején a város létrehozta az önálló pénztárral rendelkező jéggyárat, s a lakosság élelmiszer-ellátásának biztosítására megalapította a „közélelmezési alappénztárt”, valamint a városfejlesztési célokat szolgáló „létesítményi alap”-ot. Közülük az utóbbi kettő több millió K-s pénzeszközök felett diszponált.1096 Az imént felsoroltakon kívül létezett még néhány alap, illetve alapítvány, ezek többsége azonban vagy nem közfeladatok finanszírozására szolgáló közpénzek fölött rendelkezett, vagy működésük nem érintette közvetlenül a város gazdálkodását, ezért mérlegeik eredményei nem kerültek be az összesített adatokba. Ebbe a körbe tartoztak a városi kezelésben álló, többnyire iskolai ösztöndíjakat folyósító magánalapítványok, az árvák vagyonát kezelő „gyámpénztár”, és a háztulajdonosok által fizetendő járdaburkolási díjakat beszedő, majd a kivitelező Magyar Aszfalt Rt. felé átutaló „aszfalt pénztárak”. Nem vettük figyelembe a letéti pénztárakat sem, amelyek nagyrészt átfutó pénzeszközöket, vállalkozói óvadékokat, továbbá magánszemélyek alapítványait, és egyidejűleg a városi törzsvagyont kezelték. A törzsvagyonból és a letétben elhelyezett egyéb értékpapírokból származó jövedelem a letéti pénztárak figyelmen kívül hagyása ellenére sem tűnt el az adatok összesítésekor, mert a vagyonkezelésből itt keletkező összegek a házi pénztárban, illetve egyes alapoknál bevételként lettek elkönyvelve, tehát ott már egyszer beszámításra kerültek. A közfeladatok ellátásához hozzájáruló alapok által kezelt pénzeszközök az 1870-1880-as években átlagosan mintegy 10%-át tették ki a házipénztár bevételi vagy kiadási főösszegének. Az 1890-es évektől a város gazdasági erejének növekedése és az ellátandó feladatok differenciálódása megnövelte az alapok számát, és a bennük kezelt tőke nagyságát. A pénztárak ezáltal a település gazdálkodásában egyre fokozottabb jelentőségre tettek szert, egyre nagyobb arányban (30-50%) részesedtek az összbevételből illetve -kiadásból. Néhány esetben - például az 1900., 1901., 1917. esztendőben - az alapok terhére felvett kölcsönök révén ez a részarány az 50%-ot is túlhaladta, sőt ezekben az években kivételesen nagyobb pénzeszközöket kezeltek az alapok, mint maga a házipénztár. 1096 VaML Szvsz. Zsz. 1901-1917.; Éhen, 1901. 1-128. p. 346
