Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)

VÍZVEZETÉK

is jelentettek betegeket, elsősorban a cselédség köréből. „Ez a körülmény kelti az aggodalmat a városban, és egyre szélesebb körökben talál hitelre az a föltevés, hogy a városi vízvezeték vize idézi elő a meglehetősen gyakori megbetegedéseket.’’929 - írta a Vasvármegye, sürgetve a vezeté­kes víz bakteriális vizsgálatát. A polgármester a kedélyek megnyugtatására 1908 januárjá­ban a fél évvel korábbi vizsgálatot megismétlendő mintákat küldött a kolozsvári egyetem­re, ahol kimutatták, hogy a víz bacilusmentes.930 Ennek ellenére január folyamán újabb és újabb, egymástól távol eső utcákból - Szent Márton, Kórház, Kossuth Lajos, Faludy Ferenc, Hollán Ernő, Söptei, Király, Szily János, Torna, Hosszú utca - jelezték a betegség felbukkanását, és három haláleset is történt. A megbetegedések száma ugyan egyelőre nem öltött tömeges méreteket, de a kór szétszóródott a városban.931 A vízvezetéket gyanúsítók mellett sokan inkább a faluról behozott, gyakran „hamisított”, azaz felvizezett, illetve nem kellő higiéniával kezelt tejet és tejtermékeket okolták. Mások a házi kutak használatának veszélyeire hívták fel a figyelmet, emlékeztetve arra, hogy a téli időszakban - a fagy elleni védekezés céljából lezárt, nyitott helyen levő csapok miatt - sokan kútvizet fogyasztottak.932 A magas lázzal, kiütésekkel, hasmenéssel, bélvérzéssel és az esetek 15-20%-ában halállal végződő betegség terjedése érthető módon felzaklatta a lakosságot. A félelem lég­körében józan ésszel valószerűtlennek tűnő rémhírek kaptak lábra. Egyesek tudni vélték, hogy egy Horváth Laci nevezetű egyén öngyilkos lett, beleölve magát a víztorony tartá­lyába, és oszlásnak indult holtteste fertőzte meg a rendszert. A „jólértesültebbek” arról is tudomást szereztek, hogy valahol egy kisujjat, egy másik lakásban pedig egy szemgolyót folyattak ki a csapból a háziak. A borzongató történetről értesült Kronstadter Zeitung című lap országos publicitást is adott az ügynek, sőt a hírlapi kacsára a külföldi sajtó is ráharapott. A rendőrség ugyan a sajtóban is cáfolta az alaptalan híreszteléseket, de a megrettent, és a vezetékes víz iránt bizalmatlanná vált polgárok körében sokan mégis inkább újra kútvizet kezdtek inni. Az évek óta használaton kívül álló, poshadt vizű kutak növekvő arányú használata még veszélyesebb következményeket vetített előre.933 Mivel a betegség terjedéséért - részben megalapozatlanul - a korszakban szinte kizáró­lag csak a rossz ivóvizet okolták, és más városokban, így a közeli Sopronban is előfordult már, hogy a vízvezeték megfertőződése okozott járványt, a városvezetés logikus következtetésként, illetve a közvélemény nyomásának engedve a vízszolgáltató rendszerben kereste a hibát. A helyszíni vizsgálatok azonban nem találtak arra utaló nyomokat, hogy a galériák megfertő­ződtek volna, illetve, hogy a Perint-patak lenne a szennyeződés forrása. A járvány február és március hónapokban csillapodni látszott, bár újabb halálos áldozatokat szedett. Áprilisban a 929 Tífusz Szombathelyen. = Vvm., 1908. jan. 8. 3. p. 930 Nincs tífuszjárvány Szombathelyen. = Vvm., 1908. jan. 9. 3. p.; A tanács a tífusz ellen. = Vvm., 1908. jan. 10. 3. p.; A vízvezeték baczillusmentes. = Vvm., 1908. jan. 23. 2. p. 931 Újabb tifuszbetegek. = Vvm., 1908. jan. 14- 4. p.; Újabb tifuszesetek Szombathelyen. = Vvm., 1908. jan. 16. 3. p.; Három újabb tifuszeset Szombathelyen. = Vvm., 1908. jan. 17. 3. p.; Újabb tifuszmegbetegedések Szombathelyen. = Vvm., 1908. jan. 19. 6. p.; A tífusz első halottja. = Vvm., 1908. jan. 19. 7. p.; Újabb tifuszbetegek Szombathelyen. = Vvm., 1908. jan. 22. 3. p.; A tífusz halottja. = Vvm., 1908. jan. 23.4. p.; A tífusz áldozata. = Vvm., 1908. jan. 28. 3. p. 932 A tanács a tífusz ellen. = Vvm., 1908. jan. 10. 3. p.; A szombathelyi tifuszmegbetegedések. = Vvm., 1908. jan. 15. 2. p.; Védekezés a tífusz ellen. = Vvm., 1908. jan. 16. 2. p.; A közegészségi bizottság ülése. = Vvm., 1908. jan. 21. 1. p.; A falusi tej ellen. = Vvm., 1908. jan. 21. 2. p.; Rékai, 1908. 6. p. 933 Védekezés a hastífusz ellen. = Vvm., 1908. jan. 26. 1. p.; Holttetem a víztoronyban. = Vvm., 1908. jan. 21. 2. p.; A csepregi rágalmazó. = Vvm., 1908. máj. 21. 2. p. 294

Next

/
Oldalképek
Tartalom