Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
CSATORNÁZÁS
CSATORNÁZÁS A CSAPADÉK- ÉS SZENNYVÍZELVEZETÉS PROBLÉMÁI A város területén keletkező csapadék- és szennyvizek elvezetésére Szombathelyen még a 19. század második felében is túlnyomórészt a hagyományos gyűjtőgödrös eljárást alkalmazták. A házak udvarán ásott „vízfelfogó gödör” feladata a belevezetett folyadékok minél gyorsabb elnyeletése volt. A nyelőgödrök gyorsan és olcsón készültek, de ez a módszer közegészségügyi szempontból nem biztosított megnyugtató megoldást, mert a talajvíz, illetve az ivóvízbázis szennyeződését idézte elő.800 Már a kortársak is tisztában voltak azzal, hogy „a szeny vizek elvezetésére alkalmazott szívó gödrök ...az összes kutakat megfertőzhetik.,”801 Gyűjtőgödör hiányában ugyanakkor a csapadék- és szennyvizeket sok helyen egyenesen az utcára vezették ki. Az úttesteket két oldalról szegélyező nyitott árkokban összegyűlő szennyeződések komoly fertőzési kockázatot hordoztak.802 1867-ben a város szívében, a Forró utcában is azt tapasztalhatták a polgárok, hogy „a föld alatti csatomya hiánya miatt a rondaság a népség undorára az utczára szabadon folyik”803 ki. Még a frekventált belvárosi vendéglátóhelyek, a Zöldfa, a Városházi vendéglő és a Püspöki sörház udvaráról is az utcára folyt a trágyalé.804 805 Bár a hatóság erélyesen fellépett az ilyen szabálytalan gyakorlat ellen, az 1870-1880-as években városszerte újra és újra visszatérő problémát jelentett, hogy „a tisztátalan víz az utczára vezettetik ki, mi különösen egészségi szempontból veszélyes kigőzölgést”808 okoz. 1890-ben már a vármegye is vizsgálatot indított az ügyben, és az alispáni jelentés felhívta a figyelmet e közegészségügyi szempontból aggályos gyakorlat kockázataira, megállapítva, hogy Szombathelyen : „igen sok helyütt a házakból kifolyó szennyvíz, s az istállóknál kiömlő trágyalé az utczán levő árkokban gyülemlik össze, s onnét el nem vezettetik.”806 Az óperinti és szentmártoni falusias városrészeken még a 19. század utolsó éveiben is napi gyakorlat volt, hogy a házak udvaráról nemcsak a csapadékot, hanem a szennyvizeket is az utcai árkokba eresztették, s ennek következtében az úttestek „Zöldeskék színt játszó, külömböző illatot árasztó szegélylyel”807 rendelkeztek. Ezt az eljárást a város 1895-ben Éhen Gyula képviselő indítványára be akarta tiltani, azonban egy miniszteri leirat ezt megakadályozta, felhívva a városvezetés figyelmét, hogy a házak udvarán rekedő pangó szennyvizek „posványos kigőzölgése ... egészségellenes állapotot idézne elő.”808 A problémakör végleges megoldását egyedül a csatornahálózat kiépítése jelenthette.809 800 VaML Szvk. Kjkv. 494/1873., 394/1874.. 51/1878., 329/1878. 301 Az uj városrész rendezése. = Vvm., 1896. ápr. 1. 4. p. 802 VaML Szvt. Tjkv. 186/1869., 32/1877., 506/1880.; Közegészségügyünk érdekében. = Vvm., 1891. szept. 27. 1. p. 803 VaML Szvt. Tjkv. 345/1867. 804 VaML Szvt. Tjkv. 32/1877., 506/1880.; VaML Szv. pg. Közig. ir. I. 237/1886. 805 VaML Szvt. Tjkv. 186/1869. 808 VaML Szv. pg. Közig. ir. I. 140/1890. 807 Burkolt szennyvíz. = Vvm., 1895. ápr. 28. 6. p. 808 VaML Szvk. Kjkv. 102/1896. 809 VaML Szvk. Kjkv. 35/1895., 36/1895. 259
