Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
KÖZEGÉSZSÉGÜGY
A vármegyei vezetés a település közegészségügyi állapotát állandóan szigorú felügyelet alatt tartotta. A minisztériumoktól és a megyétől érkező folyamatos impulzusok hatásának is betudható, hogy a szombathelyi városvezetés figyelme az 1880-as évek közepétől, Varasdy Károly polgármesterségétől egyre tudatosabban fordult a közegészségügyi problémák felé. Városszerte megszaporodnak a köztisztasági ellenőrzések, amelyeknek különös súlyt adott, hogy az ügy mellett elkötelezett polgármester személyesen járta végig az összes lakóházat. 1886-ban a város megalkotta a közrendészeti szabályrendeletet, ami közegészségügyi vonatkozású előírásokat is tartalmazott. A háztulajdonosok kötelezettségévé tették a járdák tisztítását, megtiltották a szemét és szennyvizek utcákra öntését, elrendelték a falazott oldalú emésztőgödrök létesítését, valamint a házaknál keletkező trágya és a hulladék kihordását.750 A polgármesteri székben soron következő Szabó Ernő az elődje által kijelölt útirányt folytatva, programszintre emelte a közegészségügyi helyzet javítását. A közgyűlésen 1888-ban deklarálták először, hogy „a városi hatóságnak a közegészségügy ápolása főgondoskodás tárgyát képezi.”75' Szabó Ernő a lakosság rossz egészségi állapotának okát a köztisztaság iránti fogékonyság hiányával, a szegénység és a nyomor jelenlétével, illetve ilyen tömegeknek a városba tódulásával magyarázta.752 A megoldási lehetőségeket közösen keresve a település és a vármegye 1891 nyarán vegyes bizottságot hozott létre „a város rossz közegészségügyi viszonyainak kipuhatolására.”753 A grémium több pontból álló javaslatcsomagot tett le az asztalra. Szükségesnek látták a Perint medrének tisztán tartását, rendszeres öblítését. Felvetették a város csatornázásának és kikövezésének szükségességét. Célul tűzték ki egy közegészségügyi szabályrendelet megalkotását és egy közegészségügyi ellenőri állás létrehozását. A bizottság foglalkozott Perinten túli nyugati városrészen egy új temető kialakításának lehetőségével is.754 Szabó Ernő polgármester ez alkalomból ismételten kijelentette, hogy „a város közönsége felette nagy fontosságot tulajdonit az általános közegészségügyi viszonyok javítása kérdésének.”755 A bizottság ajánlásának megfelelően a polgármester nekilátott a szabályzat elkészítésének. A szövegtervezet megírásához bekérték a magyar városok szabályzatait, ám ekkor kiderült, hogy legtöbb helyen - köztük olyan jelentős településeken, mint Győr, Sopron, vagy Nagykanizsa - nem készült még ilyen. Szombathely így Magyarországon az elsők között alkotta meg közegészségügyi szabályrendeletét, amelynek elkészítéséhez analógiaként csak Budapest, Kassa, Pozsony és Székesfehérvár rendeletéit tudták felhasználni. A közegészségügyi és köztisztasági szabályrendeletet Szabó Ernő utóda, dr. Török Sándor polgármestersége alatt, 1892-ben fogadta el a közgyűlés. A rendelkezések betarttatására városi közegészségügyi biztost neveztek ki. E tisztviselő elsődleges feladatának a közterületek, középületek és magánházak tisztaságának és fertőtlenítésének felügyeltét jelölték ki. A szabályrendelet a járdák söprését és locsolását a háztulajdonosok, a közterületek tisztán tartását a település feladataként határozta meg. Az 1886-os 750 VaML Szvk. Kjkv. 68/1874-, 73/1874-, 57/1885., 73/1885., 65/1886., 1/1887.; VaML Szv. pg. Közig. ir. I. 136/1888., I. 299/1888., I. 102/1889., I. 140/1890., I. 140/1890.; VaML Vszlgy. 33. sz. 751 VaML Szvk. Kjkv. 74/1888. 752 VaML Szvk. Kjkv. 1/1891. 753 VaML Szvk. Kjkv. 1891. aug. 19-ei közgy. pm. nap. el. félsz. 754 VaML Szvk. Kjkv. 98/1891.; VaML Szv. pg. Közig. ir. I. 1/1892. 755 VaML Szvk. Kjkv. 98/1891. 248