Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
GÁZSZOLGÁLTATÁS
tására is képes lett a három db hetes kályhával. 1911-ben felújították a gyár magas kéményét, átépítették a gépházat és új vezetékszakaszok is készültek. Az említett munkálatok összesen közel 20.000 K-t emésztettek fel. A gyárhoz ekkor egy 1700 öl2-es telek tartozott, amelyből 1060 m2 volt beépítve földszintes épületekkel. Az 1. világháború kitörésének évében a gázgyár épületeit tatarozták és a két hetes retortakály- hát javították ki, összesen 6000 K-ért. Megkezdték egy gázszívó telep felépítését is, amelynek gépeit és csöveit a háborús viszonyok miatt késve kapták meg, így a felszerelés 1915-re húzódott át. A világháború évei alatt nagyobb fejlesztésekre már nem kerülhetett sor, a szén- és munkaerőhiány fokozódásával a gyár működtetése egyre súlyosabb akadályokba ütközött. A vezetőség áldozatos munkájának, sok utánajárásának köszönhetően - ha korlátozott mértékben is -, de a háború végéig sikerült fenntartani a szolgáltatást. (Más városokban - így a közeli Sopronban is - akkor már jó ideje szünetelt a gázellátás.) 1917-re a termelés annyira visszaesett, hogy a gázgyár már csak magáncélra tudott elegendő légszeszt biztosítani. Az év decemberétől ezért a közvilágításról a VEMR gondoskodott, 254 db ideiglenes jelleggel felszerelt elektromos izzólámpával.310 A működésképtelenné vált gázgyár részvényesei - figyelembe véve a vállalat kilátástalan helyzetét, és az 50 éves monopólium 2 év múlva esedékes lejáratának közeledtét - 1920. szeptember 28-án a következő határozatot hozták: „Tekintettel arra, hogy a légszeszvilágitási társulat 1919. év január hó 7. napjától kezdve szénhiány miatt kénytelen volt üzemét beszüntetni és kilátást sem nyert arra, hogy az üzem ujrafelvételéhez szükséges gázszenet a közel jövőben beszerezheti; és mert ennek folytán a társaság alapszabály szerű célját: a városnak légszesszel való ellátását megvalósítani nem képes: a közgyűlés ... elhatározza a részvénytársaság feloszlatását."510 511 512 A város hamarosan felvásárolta az összes részvényt, majd 1921. augusztus 27-én a felszámolási eljárás nyomán a Szombathelyi Légszeszvilágitási Társulat megszűnt. A gázgyár a továbbiakban városi közüzemként működött, termelése 1921 nyarán indult újra.312 A gáztermelés alakulása A szombathelyi gyár, a hazai vállalatokhoz hasonlóan osztraui (sziléziai) gázszénből állította elő a világítógázt. A légszeszgyár vezetősége a századfordulón eljátszott a gondolattal, hogy hazai alapanyagból termeljen gázt, de a próbálkozások nem vezettek sikerre, mert a Magyarországon fellelhető szenek minősége és mennyisége nem volt megfelelő. (A háborús körülmények között viszont szén hiányában, a működőképesség fenntartása érdekében közönséges fával is be kellett érni, amelyet Németújvárról szállítottak.)513 510 VaML SZT Cb. ir. Te. 13. légsz. ir.; VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 281/1918., III. 333/1918., III. 4/1919., III. 29/1921., III. 173/1923.; VaMLSzv. pg. Különgy. vili. ügy.; Alégszesztársulat köréből. = Vvm., 1901. febr. 27. 4. p.; A gázművek megvizsgálása. = Vvm., 1901. márc. 8. 5. p.; A légszesztársulat uj helyiségeinek felavatása. = Vvm., 1902. szept. 14. 2. p.; Bodányi, 1910. 213. p. 311 VaML SZT Cb. ir. Te. 13. légsz. ir. 1920. szept. 28-ai közgy. 512 VaML SZT Cb. ir. Te. 13. légsz. ir.; VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 29/1921., HL 173/1923. 513 VaML Szv. pg. Biz. ir. 5/1900.; VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 333/1918.; Légszeszgyártás magyar kőszénből. = Vvm., 1901. ápr. 19. 5. p. 173