Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
GÁZSZOLGÁLTATÁS
kiválasztásában több szempont is érvényesült. A kijelölő bizottság minden bizonnyal azért egy városszéli, akkor még viszonylag ritkán lakott térség mellett döntött, mert a lakosságot a gyár működése során keletkező kellemetlen szagok és zajok itt zavarták legkevésbé. Az elhelyezésnél alapvető kritérium lehetett, hogy a telep a város déli részén létesüljön, így az uralkodó E-ENy-i széljárás nem teríthette szét a település fölött a gázokat, hanem inkább kisöpörte azokat. Fontos szempontként vették figyelembe a Gyöngyös-patak közelségét, amely a gyár működéséhez ipari vizet szolgáltatott, illetve az üzemeltetés során keletkező kátrányos, ammóniás folyékony melléktermékek elvezetésére szolgált. (Ezért sem helyezhették a légszeszgyárat a város északi részére, mert akkor a patak az egész városon át hömpölygő szennyvízcsatornává változott volna.) Technikai szempontból is ideális adottságokkal rendelkezett a helyszín, mert ez volt Szombathely legmélyebb pontja, így a lefektetett csőhálózat minden irányban emelkedő tendenciát mutatott, egyenletes nyomást biztosítva ezzel a rendszerben.438 A légszeszt - a korabeli technológiának megfelelően - feketeszén száraz lepárlásával állították elő. A darabokra aprított szenet alulról fűtött, levegőtől elzárt, vízszintesen fekvő csőszerű gázfejlesztő terekben, az ún. retortákban állították elő. (19-20. kép) A gyár termelése két viszonylag kisméretű kemencével, egy három és egy kettő retortából állóval indult. Az ellipszis keresztmetszetű retorták nagytengelye 525 mm, kistengelye 375 mm, hossza 3 m volt, s egyenként 125 kg szén befogadására méretezték őket. A retortaház - a korban még használt régies elnevezéssel „görebház” - téglaépületét (18. kép) az előírásoknak megfelelően erős szerkezetűre építették. Légszeszgyártásra csak kiváló minőségű, gázdús feketeszenet lehetett használni. Mivel Magyarországon ilyen nem állt rendelkezésre, a szombathelyi gyár - a hazai városok többségéhez hasonlóan - a sziléziai Osztrau környékéről szállíttatta vasúton az alacsony kéntartalmú gázszenet. A gyár kemencéi az indulás évében naponta 300 m3 gázt tudtak termelni, amelyet egy ugyanekkora térfogatú, 12 m átmérőjű, földbe süllyesztett harang, a gazometer tartalékolt. A gáz hűtését, tisztítását és a nyomás szabályozását szolgáló gépek a Riedinger cég termékei voltak.439 A csőhálózat A gazometerben összegyűlő gázt öntöttvas csővezeték szállította a fogyasztókhoz. Az elosztócsövek és házi vezetékek kovácsoltvasból készültek, az összeillesztéséhez kendert és ónt (cint) használtak. A fővezeték az indulás évében kb. 5000 m hosszúságot ért el, 20-70 mm közötti belső átmérővel. A csöveket 1-2 m-es mélységbe, a fagyhatár alá kellett fektetni, ellenkező esetben a gázzal a vezetékbe kerülő vízmennyiség télen megfagyva dugulást okozhatott volna. A főcsövek alá támasztékként téglasort fektettek. A jó minőségű, rozsdásodás ellen kátránybevonattal védett vascsövek jó része évtizedek múlva is hibátlan állapotban maradt. A vezetékrendszer tervezésénél és kiépítésénél ügyeltek arra, hogy a hálózat később az igényeknek megfelelően bővíthető legyen.440 438 VaML Szvk. Kjkv. 8/1872., 1908. dec. 29. nap. el. félsz.; VaML Szvt. Tjkv. 807/1873., 567/1874.; Lecsa- polandó rondaság. = Vvm., 1901. ápr. 28. 7. p.; Bencze K., 1973. 13-14- p. 439 VaML Szv. pg. Különgy. vili. ügy.; Légszeszgyártás magyar kőszénből. = Vvm., 1901. ápr. 19. 5. p.; Iparkamara, 1883. 113. p.; Bodányi, 1910. 213. p.; Bencze K., 1973. 13. p. 440 VaML Szv. pg. Különgy. vili. ügy.; VaML Szv. pg. Közig. ir. I. 2284/1886., III. 311/1887., III. 495/1900.; Pallas, 1894. 865. p.; Baumann, 1981. 2. p.; Szilágyi L., 1971. 119. p. 152
