Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)

SZEMÉLYES VITÁK ÉS KÖZÖSSÉGI KONFLIKTUSOK VAS MEGYÉBEN A 16–20. SZÁZADBAN - Tilcsik György: A Zsoldos család küzdelme a szombathelyi polgárjog megszerzéséért 1786 és 1846 között

Belsikátor) déli oldala és a Piactér sarkán álló házukat, és a család ezt követően ebben a házban lakott 1848-ig.1’ Csaknem 6 évvel később egy Zsoldos által végrehajtott épít­kezés kapcsán kiderült, hogy a szerződést nem sokkal aláírása után a város tudta és be­legyezése nélkül Panakosztáék megváltoztatták, és ezért a városi tanács a két szerzó'dést semmissé nyilvánította, a könyvkötőt pedig a további építkezéstől eltiltotta.16 Zsoldosék késeibb, valószínűleg 1813 körül, források hiányában precízen meg nem határozható idő­pontban, megvásárolta Panakoszta Jánostól a házat,15 16 17 amely az 1828. évi országos össze­írás 1832-ben végrehajtott rektifikációja során elkészült tabella „Megjegyzések” rovata szerint nem kevesebb mint 10 szobából, három konyhából, egy kamrából, egy boltból, egy pincéből és egy istállóból állt, amely helyiségekből öt szobát, két konyhát, egy kam­rát és egy istállót Zsoldosék évi 250 pengőforintért18 bérbe adtak.19 Zsoldos István fiúgyermekei közül kettőről - Györgyről és Ferencről - tudjuk, hogy a szombathelyi premontrei gimnáziumban tanultak. Előbbi 1811-ben kimaradt az ötödik osz­tályból, és a végül a kereskedői pályát választotta.20 Ferenc azonban 1811 és 1817 között si­kerrel abszolválta a iskolát, majd 1817 és 1819 között elvégezte a Szombathelyi Líceumot is, és később - mint arról még alább bővebben lesz szó - ügyvéd lett.21 A legidősebb fiú, István, édesapja mellett kitanulta a könyvkötői mesterséget, majd annak kifejezett ösztökélésére jelentkezett az 1809-ben kiállított nemesi sergebe, 1813-ban pádig szintúgy apja akaratát teljesítve beállt a vármegye által kiállított lovaskatonák közé és ott 3 évig strázsamesterként szolgált.22 * Abban, bogy id. Zsoldos István ragaszkodott ahhoz, hogy fia, ifj. Zsoldos István ka­tonai szolgálatba lépjen egy valójában tudatos és jól átgondolt terv megvalósításának első lé­péseit kell látnunk. Azzal ugyanis, hogy egyik fia önként teljesít katonai szolgálatot, Zsoldos egyrészt elérte, hogy a város kötelezettséget vállalt arra, hogy másik katonakorú fiát, Jánost mentesítik a szolgálat alól,21 másrészt ismerve azt az uralkodói rendeletet, amely előírta, hogy azokat a személyeket, akik önkéntes szolgálatot teljesítve részt vettek a haza védelmében, - hacsak valami komoly kifogást nem merül fel ellenük - szakmájuk szerinti céhlre vagy az általuk választott város polgárai közé lel kell venni.24 15 VaML Szvkt, Ktjkv. 1802-1803. 15-16. p„ 1199/1847-1848.; VaML Aö. 1803., 1804., 1805., 1806., 1807., 1808., 1809., 1810., 1811., 1812., 1813., 1814., 1815., 1816., 1817., 1819., 1820., 1821., 1822., 1823., 1824-, 1825., 1826., 1827., 1828., 1829., 1830., 1831., 1832., 1833., 1834., 1836., 1837., 1838., 1839., 1840., 1841., 1842., 1846. 16 VaML Szvkt. Ktjkv. 1808-1810. 50. p. 17 VaML Szvkt. Ktjkv. 1813-1814. 94-95. p.; VaMLAö. 1812., 1813., 1814. 18 Az 1811-ben, majd 1816-ban végrehajtott devalváció után Magyarországon kétféle, a pengő- és a váltóforint volt forgalomban: 1 pengő- vagy ezüstforint 2,5 bécsi értékű vagy váltóforintot ért. Mindkét forint váltópénze a krajcár volt, és 1 forint 60 krajcárral volt egyenlő. VaML Vas vármegye adószedőjének iratai. Országos összeírások. Az 1828. évi országos összeírás. Szom­bathely és Szőkefölde rektifikált tabellája, 1832. 20 VaML Szvkt. Ktjkv. 184/1832-1833; A Premontrei Rend Szombathelyi Gimnáziumának iratai. Anya­könyvek (továbbiakban: PRSZG akv.) 1808/1809, 1809/1810., 1810/1811. 21 VaML PRSZG akv. 1811/1812., 1812/1813., 1813/1814., 1814/1815., 1815/1816., 1816/1817.; VaML A Szombathelyi Filozófiai Líceum iratai. Anyakönyvek. 1817/1818., 1818/1819. 22 VaML Vas vármegye nemesi köz- és kisgyíílésének iratai (továbbiakban: Mkir.) Köz- és kisgyűlési jegy­zőkönyvek (továbbiakban: Kjkv.) 652/1818.; VaML Mkir. Köz- és kisgyűlési iratok (továbbiakban: Kir.) 652/1818. 2i VaML Szvkt. Ktjkv. 1814 1816. 53-54-, 70. p.; VaML Szvkt. Közgyűlési és tanácsülési iratok (továbbiak­ban: Ktir.) fasc. 140. nr. 7. 24 VaML Mkir. Kjkv. 652/1818. 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom