Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)

NEVEZETES CSALÁDOK VAS MEGYÉBEN A 17–20. SZÁZADBAN - Bariska István: Az evangélikus Gombossy család szétesésének története Kőszegen, a 17-18. század fordulóján

BARISKA ISTVÁN AZ EVANGÉLIKUS GOMBOSSY CSALÁD SZÉTESÉSÉNEK TÖRTÉNETE KŐSZEGEN, A 17-18. SZÁZAD FORDULÓJÁN Gombossy Dániel Kálnoky Sámuel gróf, erdélyi kancellárhoz intézett, 1701. február 13-án kelt levelében a többek között a következő, megdöbbentő mondat olvasható: igazságos ügyemnek két fő gátja vagyon, egyik, hogy magyar, másik, hogy lutheránus va­gyok, melyek miatt a mostani világban nehéz előmenni."1 Egy olyan ember nyilatkozata ez, aki tudatában volt helyzetével, és mindvégig ragaszkodott magyarságához és felekeze- téhez. Ez pedig olyan sokkoló módon rombolta szét családját és karrierjét is, amely már akkor is eléggé drámai módon hatott, ha nem is állt példa nélkül. Gombossy Dániel volt a kőszegi lutheránusság vezéralakja. Megélte, hogy családja belülről esett szét, hiszen leánya cserben hagyta, vallást váltott, majd újdonsült, a császári hadseregben szolgáló hadbíró férjével úgyszólván minden vagyonából kitúrta. Ebben ráadásul segítségére vol­tak Kőszeg város vezetői, továbbá a magyar és a császári központi szervek némelyike is. GOMBOSSY DÁNIEL Gombossy Dániel neve 1671-ben szerepel a Gombossy testvérek osztálylevelében, ugyanakkor 1679. május 16-án bejegyezték a kőszegi polgárkönyvbe, hogy „Anno 1679. die 16. may Gombossy Dániel föl vévén az polgárságot et depsito juramento, adót a nemes vá­rosnak 5 forintot ...”.2 * * 5 Kőszegi származású, annak ellenére, hogy a polgárkönyv - mint minden hasonló esetben - a polgárrá fogadáskor ezt a tényt nem emelte ki az „itt való fiú” formulával. 1704 végén halhatott meg, mert 1705. január 2-án készült az az inven- tárium, amely vagyonát volt hivatva összeírni.’ Mindössze 26 év jutott neki Kőszeg vá­ros polgáraként. Hogy hány éves volt ekkor, azt talán örök homály fedi már, ám a férj­hez „szökő” leányának nagykorúsága mégis talán orientál valamelyest. A GOMBOSSY-LEVELEK SORSÁRÓL Gombossy Dániel szinte az egyetlen olyan személyiség volt a 17. század végi Kőszegen, akinek fennmaradtak a levelei, pontosabban azok egy része. A Vas Megyei Levéltár 1969-ben még nyilvántartott a „Gombossy Dániel kőszegi polgár levelei” elnevezésű 1 Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) Kőszegi Fióklevéltára (továbbiakban: KFL) Kőszeg város választott polgárságának iratai. Acta Miscellanea (továbbiakban: Act. Mise.) Kőszeg, 1701. február 13. Gombossy Dániel levele gróf Kálnoky Sámuel erdélyi kancellárhoz. " VaML KFL Protocollum Receptorul« Civium. Polgárkönyv' (továbbiakban: Polgárkönyv) 1. köt., 1651 1764. 59. föl. 5 VaML KFL Act. Mise. Kőszeg, 1705. január 2. föl. sz. n. 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom