Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)

A ZSIDÓSÁG VAS MEGYÉBEN A 14–20. SZÁZADBAN - Söptei Imre: A Schey család Kőszegen, 1794–1883

- olvasható ma is a Pék utcai épületen. Az 1859-ben átalakított ház anyagi alapjairól egy 1860-ban kelt szerződéssel gondoskodott, amelynek alapján 13.000 ft tőke 5%-os kamat- jövedelmeiből és az épület első emeletének bérleti díjából négy-négy izraelita és katolikus, valamint két protestáns nincstelent, összesen tehát 10 személyt kellett ellátni.83 Az 1869-ben alapított Kőszegi Óvoda Egyesületnek először 10.000 ft-ot és egy házat ajándékozott azzal a feltétellel, hogy egyfelől a főalapítói címet megkapja és az intézményt Erzsébet királynéról nevezik el, másfelől valláskülönbség nélkül veszik fel a gyermekeket. A város központjában emelt új épülethez további 8000 ft-tal járult hozzá. Az uralkodópár kép­viselője jelenlétében, 1871-ben avatták fel az Elisabethinum névre keresztelt intézményt.84 Schey Fülöp - aki kőszegi illetőségét élete végéig megtartotta -1881. június 26-án a Bécs melletti Badenben, a Neugasse 49. szám alatti nyári villájában halt meg.85 Vagyona 5.981.187 osztrák értékű (oé.) ft 44 kt-t tett ki, amelyben az ingatlanok kö­zött a Veszprém vármegyei csatkai birtokot 146.559, a Nyitra (ma: Nitra, Szlovákia) mel­letti nagybábi uradalmat 157.021, a szintén felvidéki felsőjattó-sopornyai birtokot 481.952 oé. ft-ra értékelték. Schey Fülöp nevén volt még Sopronban a 67. sz. ház, amely 11.449 oé. ft-ot, valamint Kőszegen a 123., 182., 423. és 559. számú házak, közötte a zsinagóga is, több szőlő és szántóföldek, amelyek 19.250 oé. ft-ot értek. Az adósságok és hagyatéki kötelezettségek címen levont csaknem 2 millió oé. ft után is 4-199.637,44 oé. ft maradt.86 Schey Fülöp örököseiként - saját gyermek hiányában - testvéreit és leszármazottait jelölte meg. Schey Sándor utódai 4/12; Frigyes és ága 5/12, Antalé 3/12 részt kapott.87 A végren­delet értelmében, többek között a Budapesti Rabbiképző, a Bécsi Izraelita Szegényház, a Nagymartom Talmud Iskola kapott jelentősebb összeget. A kőszegi zsinagóga fenntartá­sára és a rabbi ellátására 32.000, az Abrechtinumban még két gondnokolt tartására újabb 5000 oé. ft-ot rendelt.88 Holttestét a lakompaki családi sírboltban helyezték el.89 Schey Fülöp emlékére 1896-ban utcát neveztek el Kőszegen.90 Az 1944-ben a város tulajdonába átadott Óvoda Egyesületi vagyonból hozták létre 2 évvel később a Báró koromlay Schey Fülöp Övodaalapítvány-t.91 A 18. század végén Kőszegen nagy reményekkel letelepedett Schey család és le­származottaik e remények nagy részét valóra váltották, ám miközben ők meggazdagod­va nagyra nőttek, a város képletesen szólva „összement”, azaz a család történetének fel­ívelő korszaka a város hanyatlásának időszakára esett. A további boldogulásukat rész­ben emiatt máshol kereső és megtaláló Scheyek - Fülöp példájából kiindulva - Kőszeget mégis szülővárosuknak, Magyarországot pedig hazájuknak tekintették. 83 VaML KFL Kőszeg Város Titkos Levéltára. Pótsorozat II. 66. sz. 84 Söptei Imre: Kőszeg szabad királyi város törvényhatóságának utolsó évei. In: Bariska - Söptei, 2000. 274. p. 85 Baron Philipp Schey. = BBB, 1881. júl. 2. 5. p. 86 VaML KFL KVÁrv. 11/1885. 87 Testament des Freiherrn Philipp Schey v. Koromla = Die Presse, 1881. júl. 1. Local-Anzeiger der „Presse” 179. sz. 1. p. 88 VaML KFL KVÁrv. 11/1884. 89 Baron Philipp Schey = BBB, 1881. júl. 2. 5. p. 90 VaML KFL Képv. jkv. 120./1896. 53. p. 91 VaML KFL Kőszeg Város Számvevőségének iratai. Alapítólevelek. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom