Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
LEGENDÁK ÉS TÉVHITEK, VALÓTLANSÁGOK ÉS MELLÉFOGÁSOK VAS MEGYE 1–20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBEN - Feiszt György: „Csak a jövő biztos, a múlt állandóan változik…”. Dugovics Titusz, Markusovszky Lajos és az ivánci kereszt
volt a szomszéd, akit hallgatásáért lefizetett. A holttestet éjjel a határban ketten földelték el, a nyomokat elboronálták. A gyerek eltűnéséről azt híresztelték a faluban, hogy a fiú szerelmi bánatában kivándorolt Amerikába. A tett helyszínén ma is álló, időközben műemlékileg védetté nyilvánított „ivánci keresztset a gyilkos apa halála után, az anya állíttatta - úgymond - a „férje emlékére”. A szemtanú lelkiismerete azonban nem tudott megnyugodni, és halálos ágyán a falu bírájának elmesélte a borzalmas titkot, aki ezt elmesélte egy újságírónak, és ennek nyomán kelt szárnyra a legenda. A már első hallásra is morbid, nem életszerű történetet, néhány évvel később, a Szombathelyi Városi Televízió fesztiváldíjas dokumentumfilmje akaratlanul is kanonizálta.20 Ezzel szemben a történetnek a szóbeszéden kívül semmilyen alapja nincs, és ez gyors kutatással könnyedén igazolható is. Az ivánci római katolikus plébánia anyakönyveiból könnyen kideríthető, hogy Sebők János 1887-ben kötött házasságot Vadász Annával. Három gyermekük született, két leány és egy János nevű fiú. A kisebbik leány gyermekkorában halt meg, a nagyobbik pedig 1920-ban ment férjhez. Az apa 1927-ben, az anyja 1944-ben hunyt el. A legenda szerint „agyonütött” vagy ha jobban tetszik, az Amerikába kivándorolt tehénpásztor, a faluban élte le életét, és 1959-ben az ivánci szociális otthonban halt meg végelgyengülésben.21 Amiként a magyar történelem, úgy Vas megye története is bővelkedik legendákban. Ha végére járunk is egyiknek másiknak, marad belőlük bőségesen. Gondoljunk csak az 1945-ben bekövetkezett „felszabadulást” hirdető nemesmedvesi harangszóra, Bejczy István jobbágyvezérre, Ovidius savariai vagy Tinódi Lantos Sebestyén sárvári sírjára és másokra. Móra Ferenc így számolt le Attila legendájával: „... én sem nyúltam [hozzá], hogy szétoszlassam, mert a legendákat úgyse lehet meghalasztani és mi értelme is volna annak? Egyebünk sincs, mint legendáink és azokra olyan nagy szükségünk van, hogy ha nem volnának, csinálnunk kellene őket.”22 20 Az OMF díját kapta az „Út mentén útban” c. dokumentumfilm. = VN, 1999. ápr. 26. 6. p. 21 Vas Megyei Levéltár. Vas megye állami anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye. Iváné, halotti anyakönyv 28/1959. 22 Móra, 1982. 297. p. 366
