Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
ÉPÜLETEK, ÉPÍTMÉNYEK, ÉPÍTÉSZEK VAS MEGYÉBEN A 13–20. SZÁZADBAN - Söptei Imre: A kőszegi Várkör 67. számú ház építés- és tulajdonlástörténete, 1767–1952
Kőszegre.*4 Valószínűleg a tábla 1850-ben történt megszüntetéséig annak alkalmazásában állt, és 1864-ben Kőszegen hunyt el.34 35 Liebscher Ferdinánd 1821-ben született a csehországi Fley nevű településen. Az 1840-es évek elején feleségével Grünschneck Paulával telepedett Kőszegre, előbb a Kőszegi Hangász Egyesületben tanító, majd állami hivatalt vállalt, és magyar királyi pénzügyi számadóként ment nyugdíjba. 1895-ben Kőszeg hunyt el.36 Eckstein Ferenc könyvárussegéd 1813 táján ismeretlen helyen született, 1848 novemberében hunyt el Kőszegen.37 Irczing József szabómester 1820-ban született Kőszegen, apja Csehországból költözött a városba. 1841. december 10-én kapott polgárjogot és alig egy hónap múltán házasságot kötött Leinbather Zsófiával, a korábbi városbíró lányával. Az anyakönyvi bejegyzések alapján, 1848-ig két gyermekük született, később még négy. Nemsokára felhagyott mesterségével, harangozóként és sekrestyésként alkalmazták a katolikus plébánián. 1891-ben szülővárosában halt meg.38 Trezinger József szabómesterről más adataink sajnos nincsenek. A Kőszegi Takarékpénztár iratanyagában fennmaradtak a bérbeadók és bérlők közötti konkrét szerződések is, amelyekből érdekes és fontos adatokat tudhatunk meg az épületről. Ezek szerint 1852-ben már csak három bérlő és családja lakta a házat. Közülük a legrégebben a már említett Málik János, akiről egy 1834-ben kelt szerződésből tudjuk, hogy már több éve bérlő volt.39 Lakrésze az emeleten helyezkedő öt szobából, a padláson egy kamrából, konyhából, fáskamrából és pincéből állt, amelyekért két részletben, évi 120 pengőforintot fizetett. A kontraktust 3 évre kötötték, és 1853-ig folyamatosan hosszabbították. Mindössze annyi változás történt, hogy bérleti díjat 1837-ben 325, majd 1850-ben 300 váltóforintban állapították meg.40 Az 1822 táján született Wolkmuth István orvossal - aki édesanyjával érkezett a városba41 - 1851. augusztus 10-én kötöttek 1 éves szerződést, amelyet annak lejárta előtt 1853. év Szent Mihály napjáig meghosszabbítottak. Az emeleti másik lakrész öt szobája mellett a földszinten egy konyhát, fáskamrát és az istállót vehették igénybe. Mindezek mellett a közös padláshasználaton kívül ott egy kamrát is kaptak, valamint a kert felének használatára is jogosultak voltak. Mindezért évi 100 pengőforintot kellett fizetniük. Az orvos valószínűleg Branstein Ferenc főügyész megürült lakását kapta meg.42 Wolkmuth 1857. november 28-án Kőszegen halt meg.43 Özvegy Graf Anna 1849-ben április 24-én költözött a földszinten levő három szobába, amellyel együttjárt konyha, fürdő, kamra, pince és fáskamra egyedi, valamint a 34 Csergheő, 1824- 211. p. 35 VaML KFL Sághegyi, 1800-1900 „M”. 36 VaML KFL Sághegyi, 1800-1900 „L”. 37 VaML KFL Sághegyi, 1800-1900 „E”. 38 VaML KFL Sághegyi, 1800-1900 „I”; VaML KFL Kvt. Polgárkönyv II. 1841. december 10. 39 1820-tól már ott lakott. VaML KFL KVA Adóösszeírások 1820/1821. 40 VaML KFL A Kó'szegi Takarékpénztár iratai (továbbiakban: Kőszegi Tkp.) Ügyviteli iratok (továbbiakban: Ügyv.) 11 1/2/1853. 43 VaML KFL Sághegyi, 1800-1900 „V". 42 VaML KFL Kőszegi Tkp. Ügyv. 1853. sz. n. „Wolkmuth István szerződése” 43 VaML KFL Sághegyi, 1800-1900 „V”. 295